Fél éve egy aprócska kavics miatt csaknem meghalt Ágnes. Egy kirándulás során belement a cipőjébe, pár nap múlva azonban már talpra se tudott állni, a bal lába pedig teljesen belilult. Mint a Blikk írja, a kétgyermekes édesanya 2 hetet töltött mélyaltatásban, miközben minden nap megoperálták.
A laborvizsgálatok során kiderült, hogy vérmérgezést kapott, valószínűleg az apró kavics állati ürülékkel lehetett szennyezett. Lába megmentésének azonban rettentő ára volt: Ágnes vádlijáról és a combja hátsó részéről az izomzat nagy részét el kellett távolítani, ezek helyét a jobb lábáról vett bőrrel fedték be.
Az ilyen fokú fertőzést nagyon kevesen élik túl, ő viszont talpra állt. A műtétek után 3 hónapig feküdnie kellett, valamint a járást is újra kellett tanulnia. “Sok erőt adott, hogy tudtam, hogy otthon várnak a gyerekek és a férjem és azt is elfogadtam, hogy meg kell tanulnom mostantól így élni az életemet” – vallotta be Ágnes, aki hosszú, küzdelmes időszak után azonban nemrégiben már eljutott addig, hogy 400 métert lefuthatott egy futóversenyen.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock