nlc.hu
Életmód
Sikertelen sertésvese-átültetés

Sertésvesét ültettek be a nőnek, de ki kellett operálni belőle

Egy sertésvese-transzplantáción átesett nő ismét dialízisre kényszerült, mert a sebészeknek már 47 nap után el kellett távolítaniuk a fokozatosan meghibásodó szervet.

Lisa Pisano volt a második ember, aki vesét kapott egy génmódosított sertéstől, és a NYU Langone Health bejelentette, hogy a hét elején végrehajtott szerveltávolítási műtét után stabil állapotban van.

Az első beteg, akinél sertésveseátültetést hajtottak végre, Richard „Rick” Slayman a Massachusettsi Általános Kórházban május elején, majdnem két hónappal az átültetése után meghalt. Az ottani orvosok azt mondták, semmi jel nem utalt arra, hogy a kísérleti transzplantáció következtében halt meg.

Lisa Pisano szíve és veséje tönkrement, idén áprilisban egy komoly műtét során az orvosok mechanikus pumpát ültettek be, hogy folyamatosan dobogjon a szíve, majd megkapta a génmódosított sertés veséjét is.

nő telefonozik a kórházban

Lisa Pisano egy génmódosított sertésvesét kapott (Fotó: Profimédia, AP Photo/Shelby Lum, File)

Eleinte úgy tűnt, hogy jól gyógyul. A transzplantációt vezető Dr. Robert Montgomery azonban azt mondta, hogy „egyedülálló kihívások” vannak a szívpumpa és az új vese kezelésében. Lisa vérnyomása többször is túl alacsonyra esett ahhoz, hogy a vese vérellátása optimális legyen.

Montgomery pénteki közleménye szerint a vese leállt, ugyanakkor kilökődésre utaló jelek nem voltak. A nőből kioperálták a vesét, így most újra dialízisre kell járnia.

Az orvosok most tovább vizsgálják a beültetett szervet, hogy további betekintést nyerjen arra, hogyan reagált az élő emberben – írja az NBC News.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top