nlc.hu
Életmód
Majdnem halálra marcangolták a kutyák

Majdnem halálra marcangoltak egy férfit a kutyák Borsodban – amputálni kellett a fülét, a fél tenyerét és két ujját

Borzalmas sérüléseket szenvedett.
kutyatámadás,

Amputálni kellett a bal fülét és a fél tenyerét, két ujját is elvesztette az a férfi, akit még 2022 áprilisában támadott meg egy kutyafalka a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mérán, amikor hazafelé tartott – számolt be a Tények. Egy üres telken ment keresztül, amikor a semmiből támadtak rá a kutyák. A megvadult állatok majdnem halálra marcangolták. Az orvosok szerint csoda, hogy mindezt túlélte.

Újra kellett tanulnom járni. Beszélni nem tudtam, mert gégemetszésem volt. Voltak nagyon nagy fájdalmaim” – nyilatkozta megtörten a 47 éves áldozat. Hónapokat volt kórházban. A maradandó sérülései mellett pszichésen is megviselte a kutyatámadás: az eddigi három műtét, valamint az is, hogy dolgozni sem tud.

Havonta 63 ezer forintból él. Az utazások és a gyógyszerek hatalmas anyagi kiadást jelentenek a számára – panaszolta.

Az ügyészség súlyos testi sértés és állatkínzás miatt most emelt vádat a kutya gazdái ellen, akik azóta sem kértek bocsánatot a szerencsétlenül járt férfitől. Ha beismerik a tettüket, akkor akár 3 évre is börtönbe kerülhetnek.

Legutóbb Sopronban történt egy brutális kutyatámadás, akkor csaknem széttépett egy 4 éves kislányt egy amerikai pitbull. A gyerek egy társasház belső udvarán játszott, amikor a kutya rátámadt. A megvadult állat a kislány koponyáját, hasát és mellkasát is összemarcangolta. Az eb egyszerűen nem akarta elengedni a gyereket, akit a nagymamája próbált megvédeni, őt a kutya lábon harapta, végül a gazdája fékezte meg az állatot. Az ebet nem altatták el; a tenyésztő vette át, akitől vásárolta a kutyatulajdonos.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top