A vérképből kiderül, ki élhet 100 évig

CS.Á. | 2024. Július 14.
Azt vizsgálták a kutatók, hogy a vérkép összefüggésbe hozható-e a magas életkorral. Kiderült, hogy az anyagcsere egészsége nagyon is meghatározó.

A tudósok egy egyszerű vérvizsgálat segítségével szeretnék megjósolni, kik élhetnek 100 éves korukig, ehhez pedig kutatást végeztek, melyet most a GeroScience-ben publikáltak. A Karolinska Intézet munkatársai 44 000 svéd adatait elemezték, akik 64 és 99 éves koruk között vettek részt egészségügyi felméréseken. Az alanyokat 35 éven keresztül követték nyomon, közülük 1 224-en, azaz 2,7%-uk élte meg a 100 éves kort, ők a legtöbben nők voltak (85%).

A kutatók 12 biomarkert vizsgáltak, amelyek az immunrendszer állapotát, az anyagcserét, a máj- és vesefunkciókat, valamint a lehetséges alultápláltságot és vérszegénységet mutatták. A gyulladáshoz köthető marker a húgysav volt, ami bizonyos élelmiszerek lebontásából származó melléktermék. Egyéb markerek között volt a glükóz és a koleszterin, amelyek az anyagcsere állapotát mérik. A kreatinin, egy másik melléktermék, amely a vesefunkcióval kapcsolatos, szintén mérésre került, valamint a vas, amely a vérszegénységi szinteket mutatja.

Fotó: GettyImages

A kutatók megállapították, hogy az albumin és egy májenzim kivételével minden biomarker összefüggésben állt azzal, hogy valaki százéves lesz-e. Azok, akiknek magasabb volt a “jó” koleszterin- és vasszintjük, nagyobb valószínűséggel éltek 100 évig, mint azok, akiknél ezek az értékek alacsonyabbak voltak. A glükóz, kreatinin, húgysav és májenzim esetében az alacsonyabb szintek magasabb esélyt jelentettek a 100 év elérésére.

A kutatók szerint a felfedezett különbségek kicsik, de arra utalnak, hogy az anyagcsere egészsége, a táplálkozás és a kivételesen hosszú élet között van kapcsolat.

via

Exit mobile version