nlc.hu
Életmód
CrowdStrike hibás frissítés következményei

Kiderült, mi okozott világszerte leállást a reptereken és a bankszektorban

A CrowdStrike nevű biztonsági cég péntek reggeli frissítése tömeges leállásokat okozott világszerte.

Törölt repülőjáratok, leállt vasútvonalak, megbénult bankok és tévéadók jelzik világszerte, hogy valami komoly hiba csúszott a CrowdStrike nevű biztonsági cég utolsó, vállalati ügyfeleinek kiküldött frissítésébe. A hibás frissítés nyomán az érintett rendszerek nemcsak, hogy lefagytak, de hosszú időre használhatatlanná is váltak – írja a Telex.

Bocsánatot kért a világszintű reptéri, banki és médiakáoszt okozó cég vezetője

A CrowdStrike – fővezér George Kurtz néhány órával a történtek után  az X-en ismerte el, hogy ők hibáztak, azóta javították is, szóval nem hekkerek műve volt az őskáosz. Utóbb pedig az NBC-nek nyilatkozva szögezte le:

„Mélységesen sajnáljuk.”

Ezután elmondta, hogy a problémát hibás frissítés okozta: „Ez a frissítés egy szoftverhibát tartalmazott, amely problémát okozott a Microsoft operációs rendszerében. Nagyon gyorsan azonosítottuk, és orvosoltuk a problémát.” Az okok viszont még ismeretlenek: „Vissza kell mennünk, és megnézni, mi történt itt.”

Az üzemszerű működés visszaállására azért még várni kell,

az sajnos nem fog automatikusan menni, de erősen dolgoznak a hibák maradéktalan kijavításán. A sztorihoz lazán kapcsolódik a South Park alábbi, mémesedett részlete.

 

Ebben Tony Hayward, a British Petrol CEO-ja kér szívhez szóló bocsánatot, miután 2010 áprilisában felrobbant a Deepwater Horizont olajfúró tornyuk kiirtva a Mexikói-öböl élővilágának jelentős részét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top