nlc.hu
Életmód
Apjuk holttestével élt egy testvérpár 32 napon át

Apjuk holttestével élt egy testvérpár 32 napon át

Állítják, pánikba estek, amikor elhunyt a szülő.

Több mint egy hónapon át apjuk holttestével élt egy testvérpár a szlovákiai Homonnán – írja a parameter.sk. Az esetre úgy derült fény, hogy mivel a férfi egy ideje már nem járt dolgozni, a munkahelye kérésére rendőrök mentek ki a lakásához, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e. Az egyik fia nyitott nekik ajtót, a nappaliban pedig megtalálták a rendőrök a keresett férfi holttestét mumifikálva. A testvérek ugyanis műanyagfóliába csomagolták be a testet, majd szikszalaggal körberagasztották.

Az elhunyt férfi idősebb fia, Pavol a tettét azzal magyarázta, pánikba esett, amikor meglátta, hogy apjuk meghalt, és csak az öccsét akarta védeni, mivel nem sokkal korábban veszítették el az édesanyjukat és a nagyanyjukat is.

A rendőrség csalás ügyében eljárást indított, mivel az elhunyt férfi nyugdíjat is kapott. A testvérpár – aki 32 napon át élt apjuk holttestével – állítja, csak egyszer vették fel apjuk nyugdíját, mert megszorultak.

Pavolt végül hullagyalázás bűntettével gyanúsították meg. A bíróság – 12 hónapra felfüggesztett – 6 hónap börtönre ítélte.

Két évvel ezelőtt egyébként idehaza is fény derült egy hasonló esetre. Akkor egy 53 éves férfi egy éven át élt a halott apjával a mosonmagyaróvári lakásukban, és rendszeresen felvette az elhunyt szülő nyugdíját. A mumifikálódott holttestre rendőrök bukkantak.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top