nlc.hu
Életmód
Családos mozizási szokások itthon

Fura dolog derült ki a magyarok moziba járási szokásairól

A magyar családok mozi látogatási szokásait vizsgálták.

A kisgyerekes (4-10 éves) szülők fele legalább egyszer már elvitte mozizni csemetéjét az elmúlt egy évben. Negyedük pedig akár négyszer is eljutott moziba, általában legfeljebb ötezer forintot költve el alkalmanként, fejenként – derül ki az ETELE Cinema és Opinio piackutató közös reprezentatív felméréséből. A legkisebbek első jó mozi élménye leginkább a filmen múlik, de

Fura dolog derült ki a magyarok moziba járási szokásairól

sokat számít a családbarát terem, illetve rágcsa és az üdítő is.

A magyarok ötöde már a négyéves, vagy fiatalabb gyereket is elég érettnek tartják a mozizáshoz,

de a megkérdezettek többsége szerint azért csak öt és hét éves kor között érdemes először moziba vinni egy gyereket. A válaszadók negyede viszont nyolc éves korig várna a dologgal. A megkérdezettek fele leginkább amiatt aggódik, hogy a gyermek nem ülné végig a műsort, hangoskodik (33%) vagy túl hangos lesz számára a film (29%). Negyedük pedig azért, mert nem tudna kijutni időben a mosdóba, ha a szükség úgy hozza. Ötödük pedig attól is tart, hogy gyermeke nem látja majd jól a filmet az előtte ülőtől vagy megijed a látottaktól.

A mozi kiválasztásánál leginkább a kínálat és a vetítési időpontok

esnek latba, a kényelmes, gyerekbarát ülések és a jegyárak mellett. A válaszadók szerint a gyerekek első mozis élménye leginkább a megfelelő film kiválasztásán múlik, de fontos előre meg is beszélni, mire számíthatnak. A felmérés szerint gyerekfilmet leginkább a programajánlók, reklámok, online értékelések és személyes ajánlások alapján választunk, de a szülők negyede a gyerek ötlete alapján is választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top