nlc.hu
Életmód
Csontja se tört a 16. emeletről kieső kisfiúnak

A 16. emeletről esett ki a 4 éves kisfiú, még csak csontja se tört

A 43 méteres zuhanás Franciaországban történt, a kisfiú kisebb horzsolásokkal megúszta az egészet.

Senki sem érti, hogyan élhette túl, de egy négyéves kisfiúnak mégis sikerült a csoda. Enzo, a négyéves kisfiú a franciaországi Aubervilliersben esett ki a szobája ablakán még május 26.-án. Az autizmussal élő kisfiú a szobájában játszott, amikor az apja arra lett figyelmes, hogy Enzo sírni kezdett. A férfi elindult a szobába, és észrevette, hogy a kisfia véletlenül bezárta magát, és emiatt pánikolt be – írja az odditycentral.

Mire sikerült betörnie az ajtót, Enzo sírását már nem hallotta, sőt a fiúnak is nyoma veszett. Észrevette, hogy az ablak tárva-nyitva áll. Amikor kinézett, látta, hogy Enzo az első emeleti gyógyszertár tetején fekszik mozdulatlanul. Már azt hitte, mindennek vége, amikor a kisfiú egyszer csak megmozdult és felállt. Kiderült, hogy csak a lábán lett egy apró sebe, amúgy gyakorlatilag sértetlenül úszta meg az egészet.

Emeletes ház

Képünk illusztráció (fotó: odditycentral)

A szülei ettől még tartottak a bajtól, ezért kihívták a mentőket, akik egy közeli kórházba vitték a fiút, és hét napon át megfigyelés alatt tartották. Számos tesztet végeztek rajta, melyek kimutatták, hogy a mája és a tüdeje enyhén bevérzett a történtek hatására, de ezek nem bizonyultak veszélyesnek, más pedig nem történt. Hét nap után Enzo hazatért a kórházból, ahol az orvosok még nem láttak korábban hasonló csodát. Június második felében már az óvodába is visszatérhetett, és teljesen egészséges. Senki sem tudja megmagyarázni, hogyan történt a csoda, de az orvosok szerint a könnyű, rugalmas testének köszönheti, hogy ennyivel megúszta az egészet.

Májusban mi is beszámoltunk az ötödik emeletről kieső magyar kisfiúról, Jonatánról, aki szintén túlélte a zuhanást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top