nlc.hu
Életmód
Ellopta a templom tetejét, több év börtön vár rá

Ellopta a templom tetejét, több év börtön vár rá

Hatalmas károkat okozott a tiszaburai templomban.

Több év börtönbüntetést kaphat az a 19 éves tiszaburai férfi, aki a barátjával betört a helyi református templomba és lelopta a tetőről a rézlemezeket, majd eladta azokat – számolt be a Tények. A templomban csaknem egymillió forintos kárt okoztak.

A lelkészt is megviselték a történtek. “A kerítésen keresztül valakik behatoltak a templomnak az udvarára, befeszítették a kisablakot, onnan pedig felmentek a toronyba, és a torony csúcsán egy kis kémlelőnyíláson át a rézből készült burkolatot elkezdték felfeszíteni. Több négyzetméterről lelopták” – panaszolta.

A templom közelében több kamera is van, ez buktatta le a betörőket, így hamar elfogták őket.

Az egyik 19 éves bűnöző már visszaesőnek számít: 2 hónap alatt 5 helyről lopott egy vármegyei községben, korábban emiatt már bíróság előtt is állt, legutóbb, májusban felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A visszaeső fiatalt most letartóztatták, több éves börtönbüntetés várhat rá, barátjának pedig társtettesként kell felelnie a bíróság előtt.

A helyiek nagyon felháborodtak az eseten. Azt mesélték a Tényeknek, hogy a környéken rengeteg a betörés és a lopás.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top