Őrizetbe vettek Németországban egy orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy Berlinben megölte 4 páciensét és felgyújtotta a lakásukat. Az MTI beszámolója szerint a 39 éves doktor – akit egy otthonápoló szolgálat bízott meg hospice-ellátással – azért gyújtogatott, hogy eltüntesse a bűnjeleket. Az még nem ismert, hogyan végzett az áldozataival.
A gyilkosságokat június 11. és július 24. között követte el, az áldozatok négy, 72 és 94 év közötti nő volt. Az első, 87 éves áldozatot a tűzoltók érkezése után még sikerült újraéleszteni, de röviddel később a kórházban meghalt.
A rendőrség és az ügyészség egyelőre nem közölte, mi volt az idős betegek ellen elkövetett gyilkosságok indítéka.
Amúgy Romániában is szándékos emberöléssel gyanúsítanak két szakorvost. Ők állítólag gyógyszermegvonással idézték elő több betegük halálát a bukaresti kórház intenzív osztályán: hirtelen lecsökkentették a vérnyomás fenntartásában szerepet játszó noradrenalin adagot olyan páciensek esetében, akik intenzív ellátásra szorultak, de már nem akarták őket életben tartani. A csökkentett dózis következtében pedig leesett a vérnyomásuk, majd szív- és légzésleállás következett be.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock