nlc.hu
Életmód
38 évesen idősotthonba költözött

Kifárasztotta az élet, 38 évesen idősotthonba költözött

Megbetegedett a sok túlórától és munkahelyi stressztől, és azt remélte, hogy egy idősotthonba költözve megnyugvásra talál.

Yang kisasszony, a 38 éves kínai forgatókönyvíró az orvosától azt a tanácsot kapta, hogy próbáljon meg kicsit lassítani, és amennyire lehet, kerülje a stresszt, mivel a rengeteg munka megviselte a szervezetét. Az év korai szakaszában annyira megbetegedett a hektikus munkarendjétől, hogy kórházba került. Úgy érezte, hogy ez egyfajta utolsó figyelmeztetés, hogy mindenképp változtatnia kell az életén, mielőtt baj lesz. Sajnos a szülei már meghaltak, hozzájuk nem költözhetett vissza. Miután online rátalált, eldöntötte, hogy kipróbálja, milyen lehet az élet egy idősotthonban – írja az odditycentral.

Mivel beteg voltam, olyan helyet kerestem, ahol nyugalom vesz körül, hozzájutok egy alap szintű egészségügyi ellátáshoz és egészségesen étkezhetek

– magyarázta az indokait.

Idősotthon

Élet az idősotthonban (fotó: Getty Images)

A hely eddig pozitív hatással volt rá. Itt is dolgozik, de sokat segít, hogy igazodott az otthon ritmusához, így például minden este 9-kor lefekszik aludni, viszont korán kel, amikor sokkal produktívabb. Könyveket olvas, regényt ír és mellette besegít a szomszédjainak a memoárjuk írásában.

Három hónap alatt teljesen sikerült felvennie a hely ritmusát. Megtanulta, hogy nem kell túl sokat gondolnia a jövőre, bőven elég, ha egyszerre csak egy dologra fókuszál. Miss Yang azt mondja, hogy nem tervezi, hogy az otthonban élje le az életét, egy pont után biztosan kiköltözik majd, de még nem tudja, hogy mikor, mert jelenleg élvezi az ottani életét. Az életmódjával azután került be a hírekbe, amikor elkezdett TikTok videókat készíteni az új életformájáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top