A huszadik század egyik legismertebb és legmeghatározóbb szexológusa, Alfred Kinsey művei, mint például a 1948-ban megjelent A férfi szexuális viselkedése vagy az 1953-as A nő szexuális viselkedése, a maguk idejében forradalmi jelentőségűnek számítottak, már csak azért is, mert tényleg rengetegen vásárolták ezeket; szexológiai munkák korábban még soha nem jutottak el ennyi emberhez. Kinsey munkásságát és kutatási módszertanait később persze számos kritika érte: egyebek mellett kiderült, hogy a mintában jelentősen felülreprezentáltak voltak bizonyos társadalmi csoportok (a megkérdezettek 25 százaléka börtönviselt, 5 százaléka prostituált volt), másrészt csak olyan emberek adatait tartalmazta, akik hajlandóak voltak a kutatásban részt venni. Mivel a szexualitás az 1940-es évek Amerikájában tabutémának számított, ez is torzított mintát eredményezett.
Akkoriban azonban a szexről szóló őszinte beszélgetésekre kiéhezett amerikai társadalom számára ezek a könyvek rengeteget jelentettek az ún. szexuális forradalom előtti időkben (meg még utána is).
Egyebek mellett Alfred Kinseynek köszönhetjük azt is, hogy a – mondjuk így – legklasszikusabb szexuális pozitúrát (vagyis az, amelyikben a férfi van felül, a nő pedig alul) misszionárius póz név ismerjük. Hogy ezt így ebben a formában ő írta-e először, az nem egyértelmű, ám az biztos, hogy az elnevezés ő könyvei révén terjedt el az angol nyelvben, majd az egész világon (vagy legalábbis a globális nyugaton). Bizonyos antropológiai tanulmányok már korábban is pedzegették, hogy a gyarmati korszakban a távoli, barbár és elmaradott vidékekre látogató keresztény misszionáriusok túlságosan állatiasnak tartották a bennszülöttek szexuális praktikáit, így inkább arra ösztökélték őket, hogy jó keresztény módjára, az Úrnak legjobban tetsző pozitúrában éljenek nemi életet.
Fotó: Wikipedia
Alfred Kinsey is átvette ezeket az anekdotákat, amelyek szerint a misszionárius pózt a legtöbb egzotikus kultúrában nem tekintették standardnak. Hivatkozik egy még régebbi könyvre, Bronisław Malinowski 1929-es, remek címmel ellátott tanulmányára (Északnyugat-Melanézia vadembereinek szexuális élete), amelyben a szerző azt írja, hogy a helyiek igen mulatságosnak és kevéssé praktikusnak találták ezt a szexuális gyakorlatot, és gúnyosan csak misszionárius pózként kezdték emlegetni, amikor pedig összegyűltek a tábortűz körül, időnként ki is parodizálták azt. Érdekes csavar, hogy mire a kifejezés meggyökeresedett nyugaton, addigra maga a póz, köszönhetően a szexuális forradalom felszabadító hatásának, kifejezetten cikivé és idejétmúlttá vált a fiatalok körében: egy 1970-es cikk a The Guardianben például csak a “a régi, ócska misszionárius póznak” nevezte.
Noha – mint azt fentebb már írtuk – Kinsey kutatásait, elméleteit és módszereit később többször is ízekre szedték már, a miszionárius póz etimológiájának, illetve az azt igazoló anekdotának sokáig nem nézett utána senki. Egészen a nullás évek elejéig, amikoris Robert J. Priest antropológus olyasmit tett, amit már hosszú évtizedek óta senki: elolvasta Malinowski 1929-es könyvét, hogy megtalálja a misszionáriusi pózra vonatkozó eredeti utalást.
Meglepő – vagy nem meglepő – módon ez a kifejezés egyetlen egyszer sem szerepel a szövegben. Amit Priest talált, és amit a Current Anthropology című folyóiratban 2001-ben megjelent tanulmányában kifejtett, azok Kinsey anekdotájának más elemei. Malinowski egy ponton például leírta, hogy a bennszülöttek a telihold alatt (azaz nem a tábortűznél) gyűltek össze, hogy játékokat játsszanak és dalokat énekeljenek, amelyek néha szexuális vicceket, utalásokat is tartalmaztak. A szerző azt is feljegyezte, hogy a helyiek valóban illetlennek és otrombának tartották ezt az európai stílusú pózt, de szó sincs arról, hogy az összes olyan szexuális pozitúrát elvetették volna, amelyben a nő a hátán fekszik (ezek közül sok kifejezetten népszerű volt a közösségben), hanem kifejezetten csak attól idegenkedtek, amelyben a férfi teljes testsúlyával nehezedik a nőre, aki ezért “nem tud megfelelően reagálni”.
„Összességében a bennszülöttek biztosak abban, hogy a fehér emberek nem tudják, hogyan kell hatékonyan közösülni” – írta. Amint Kinsey utalt rá, élvezettel karikírozták azt, amit Malinowski “elnagyolt és petyhüdt mozdulatoknak” nevezett.
Bár állítólag “fehér kereskedőktől, ültetvényesektől vagy hivatalnokoktól” tanulták ezeket a szokásokat, Malinowski egy későbbi szakaszban megemlítette a misszionáriusokat is, akik egyebek mellett a kézfogás és az ölelkezés gyakorlatát ismertették meg a bennszülöttekkel, akik közül néhányan rosszallóan csak “misinari si bubunela”-nak, azaz “misszionárius divatnak” nevezték az ilyesféle új hóbortokat.
Szóval, úgy tűnik, hogy Kinsey több igaz történetet is gyúrt össze (hogy direkt vagy szórakozottságból, azt nyilván nem tudjuk) egy jól hangzó anekdotává. Ahogy Priest fogalmazott: „Kinsey nyilvánvalóan kitalált egy legendát, miközben azt hitte, hogy történelmi tényeket közöl, és kitalált egy új kifejezést, miközben azt hitte, hogy egy régit tár az olvasók elé”.
