nlc.hu
Életmód
Összeesett a zuhanyzóban, fél napig senki sem segített a testépítőn

Összeesett a zuhanyzóban, fél napig senki sem segített a testépítőn

A testépítő férfi épp egy versenyre igyekezett felkészülni, mikor rosszul lett.
Összeesett a zuhanyzóban, fél napig senki sem segített a testépítőn

Guiliano Pirone édesanyja szerint egy rangos testépítő versenyre próbált felkészülni, ezért az utóbbi hetekben még az átlagosnál is több időt töltött az edzőteremben. Legutóbb augusztus 20-án jelentkezett be a kedvenc éjjel-nappal nyitva levő edzőtermébe – még a munkanap kezdete előtt szeretett volna edzeni egy kicsit.

Csakhogy a férfi ezután nem ért oda a munkahelyére. Sőt, egészen estig – míg a rendőrség rá nem törte az edzőterem egyik zuhanyzójának ajtaját – senki sem tudta, hol lehet. „A fiamat jelenleg mesterséges kómában tartják az orvosok, és egyáltalán nem biztos, hogy magához fog majd térni” – nyilatkozta az ABC Perth-nek a testépítő édesanyja, Daniella.

Az idősebb asszony elmondta, tudott arról, hogy fia munkába menet még beugrott az edzőterembe, és azután kezdett pánikba esni, hogy gyermeke nem hívta őt fel a munkája végeztével és később sem.

Nagyon szokatlan dolog volt ez tőle. Abszolút nem volt rá jellemző

– árulta el a testépítő édesanyja.

Miután Guilianót a család többi tagja sem tudta elérni, az édesanyja riasztotta  rendőrséget, akik lenyomozták a telefonját – így találtak rá az edzőterem zuhanyzójában. „A rendőrségnek rá kellett törnie a zuhanyzó ajtaját. Ott találták meg őt a padlón, miközben a hideg víz még mindig folyt rá. Először azt is hitték, hogy a fiam már halott.”

Az asszonyt felháborítja, hogy a fia 15 órán keresztül volt a zuhanyzóba úgy, hogy senkinek eszébe sem jutott megkérdezni, hogy minden rendben van-e vele, vagy rányitni az ajtót. „Az edzés után megszédülhetett, elesett, beütötte a fejét és elveszítette az eszméletét. Az orvosok szerint legalábbis ez történt” – tette még hozzá az édesanya, aki úgy érzi, ha fia előbb kap segítséget, most nem kellene mesterséges kómában tartaniuk őt az orvosoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top