nlc.hu
Életmód
Megvágta nyakát a reptéren egy bolgár-magyar turista

Őrjöngő magyar turista vágott bele saját nyakába egy dél-amerikai reptéren

A bolgár nevű magyar állampolgár férfin azután lett úrrá az őrjöngés, hogy nem kapott pénzt az ATM-ből.

A 48 éves Hrisztov V. szombaton a bogotai El Dorado nemzetközi repülőtér bevándorlási hivatalában tett feljelentést pénze és csomagjai elvesztése miatt – írja a Daily Mail képeket is közölve az esetről. A férfinek, aki augusztus 21-én érkezett Törökországból a húga utalt a számlájára, hogy jegyet tudjon venni a visszaútra. Hrisztov azonban nem tudta kivenni az ATM-ből a pénzét, ekkor pedig valami eltörhetett benne.

Őrjöngő magyar turista vágott bele saját nyakába egy dél-amerikai reptéren

A férfi egy törött üveget tartott a saját nyakához,

majd meg is vágta magát. Ezután rendőrök próbálták megállítani, hogy elsősegélyt kaphasson, de ez még a sokkoló használatával sem sikerült. A férfi véres nyakkal menekülve még egy nővel is összeütközött, de az őrjöngés végül csak úgy ért véget, hogy egy másik utas telibe találta őt a bőröndjével.

Miután egy kórházban ellátták

Hrisztov nem túl súlyos sebeit, másnap ki is engedték – közölte a repülőtéri rendőrség. A Blikk szerint a férfi közösségi oldalának adatai alapján várnai születésű. A kolumbiai rendőrök azonban egyértelműen magyar állampolgárként azonosították, minden bizonnyal az útlevele alapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top