Mondjuk ki őszintén: manapság randizni hatalmas szívás. Az online térben gyakorlatilag minden olyan dolog egyesül, ami az ismerkedést annyira kellemetlenné teszi – emberek tűnnek el szó nélkül, olyan képeket kapunk testrészekről, amikre kicsit sem vágyunk, de a legnagyobb kedvenc, amikor melegebb éghajlatra küldenek, ha néhány üzenetváltás után – azt gondolva, hogy így leszel korrekt – megírod a másiknak, hogy nem egymást keresitek.
Aki próbálta már az online appokat, az legalább egyszer találkozott már a ghostingolással, de ennek egy másik formája, a submarining is meglepően gyakori.
Melyikkel van dolgod?
A ghostingban és a sumbariningban közös, hogy mindkettő magyarázat nélküli, hirtelen eltűnést – értsd, faképnél hagyást – jelent. Csakhogy, amíg a ghosting esetében az adott személy ténylegesen eltűnik – nincs több sms, hívás vagy tevékenység a közösségi médiában –, és előtte nem is mutat erre utaló magatartást, addig a submarining esetében az illető eltűnik, majd újra megjelenik és megpróbálja helyreállítani a kapcsolatot, jótékonyan elfelejtve a saját korábbi távolmaradását. Ami akár hónapokat is jelenthet.
Az ilyen személy úgy tér vissza, mintha mi sem történt volna, egyszerűen visszaúszik az életedbe – mint egy tengeralattjáró, aminek a jöttére nem számít az ember, csak ha már kiemelkedik a vízfelszínen. Az egész helyzet kizárólag arra jó, hogy zűrzavart okozzon, hiszen egyrészt lehet, hogy a feltűnése sebeket szakít fel, másrészt felmerül a kérdés: ha egyszer már eltűnt, mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újból?
Akarsz tartalék lenni?
A szakértők azt mondják a tengeralattjáró-viselkedés mélyebb pszichológiai mintákban gyökerezik. Dené Logan pszichológus szerint – aki egyébként Esther Perel mentoráltja – ezek az emberek idegenkednek az elköteleződéstől, és inkább az elkerülést választják, ha a dolgok kezdenek komolyra fordulni, mert az könnyebb. Csak amíg a ghostingoló végleg eltűnik, a submarinerek felbukkannak, miután a kezdeti szorongásaik elmúltak. „Ez valójában az önfeladás és az elkerülés kulturális normalizálódásáról szól mindkét érintett fél számára” – tette hozzá Logan.
Dr. Wendy Walsh támogatja az elkerülő-kötődés elméletét: „a submarinerek gyakran vágynak az intimitásra, de rettegnek a sebezhetőségtől, amit ez okoz” – mondja. Azt is megjegyzi, hogy evolúciós szempontból a „tartalék társak” léte nagyon gyakori emberi párzási stratégia. Ez megmagyarázza, hogy a „névsor vezetése” miért beépült a modern randevúzási kultúrába: „manapság a szex terén akkora a kínálat, hogy a férfiaknak nem kell elköteleződniük egyetlen nő mellett – jegyzi meg Walsh. – Az esélyes játékot úgy játsszák, hogy sok tartalék társat tartanak.” Egy olyan piacon, ahol mindenki a figyelemért verseng, a tengeralattjáró-attitűddel rendelkezők kihasználják ezt a dinamikát, és tesztelik, hogy ki marad a pályáján anélkül, hogy komoly erőfeszítéseket kellene tenniük. „Egy submariner azért tesz a hátsó égőre, hogy később elérhessen, amikor magányosnak érzi magát” – mondja Walsh. Ebben az értelemben a tengeralattjárók feltűnése kevésbé a dolgok újjáélesztése iránti őszinte érdeklődésről szól, sokkal inkább annak teszteléséről, hogy mi továbbra is nyitottak vagyunk-e egy laza kapcsolati mintára.
Természetesen a neurológiai tényezők is szerepet játszanak a témában. Dr. Catherine Nobile szerint az ismételt interakciók által kiváltott érzelmi csúcsok és mélypontok aktiválhatják az agy jutalmazási rendszerét. A submariner számára az újraegyesülés érzése függőséghez vezethet, ezért nyúl vissza a kapcsolathoz akkor is, ha nem áll szándékában ténylegesen elköteleződni.
Így szereld le a tengeralattjáró-stílust
Szerencsére van pár bevált módszer, ha szeretnénk a jelenséget kezelni.
„Örülök, hogy élsz…”
Egy kis humor segíthet megkönnyíteni a kommunikációt, túl mély és komoly érzések nélkül. A könnyed szarkazmussal közvetlen, egyértelmű, de nem sértő módon lehet rámutatni a submariner viselkedésére.
„Nagyra értékelem, hogy keresel, de mi volt ez a hirtelen rádiócsend?”
Nem kell kerülgetni a szobában lévő elefántot, az is egy stratégia, ha az ember az elszámoltatja a másikat, egyfajta mérceként, hogy mit várunk egy kapcsolatban. Persze ennek lehet az a kifutása, hogy a másik megijed, és gázlángolni próbál minket, de ilyenkor fontos, hogy meghúzzuk a határainkat, és jelezzük, hogy számunkra mi elfogadható, és mi nem.
Válaszra sem méltatva
Dr. Catherine Nobile szerint a legjobb üzenet, ha nincs üzenet. Szerinte ez egyértelmű határhúzás, mert azt jelenti, hogy a másik nem érdemli meg, hogy időt-energiát pazaroljunk rá. A csend megvédi érzelmi teret, és világossá teszi, hogy nem fogunk visszaugrani egy egészségtelen dinamikába.