nlc.hu
Életmód
Menthetetlen a 300 éves romhányi törökmogyorófa

Menthetetlen a 300 éves romhányi törökmogyorófa, amit állítólag még Rákóczi ültetett

Menthetetlenné vált az Országos Kéktúra 300 éves törökmogyorófája. A polgármester szerint a fa kivágása nem került szóba, szeretnék megtartani addig, amíg csak lehetséges.

Romhányon kénytelenek búcsút mondani a 300 éves, ikonikus törökmogyorófának. Vezér Attila polgármester szerint az utóbbi években egyre gyengébb életjeleket mutatott – írja a Telex

A polgármester a lapnak elmondta, hogy a pusztuló fát megvizsgáltatták, azonban nem tudtak olyan módszert javasolni, amellyel életben lehetne tartani a Kéktúra egyik ikonikus fáját. A szakemberek két éve gyűjtenek magvakat a továbbszaporításhoz, azonban ez idő alatt sajnos még egyik sem csírázott ki. Vezér Attila hangsúlyozta, hogy a fa kivágása szóba sem került, mivel szeretnék megtartani ameddig csak lehetséges, hiszen nagy történelmi múlttal rendelkezik. A népnyelv szerint ugyanis a fát még II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem ültette.

A Rákóczi-törökmogyorófa Romhányban 2017. október 14-én

A Rákóczi-törökmogyorófa Romhányban 2017. október 14-én. A 25 méter koronaátmérőjű és 20 méter magas mogyorófa több mint 300 éves (Fotó: MTI/Komka Péter)

A 300 éves romhányi fához több legenda is köthető. Az egyik történet szerint Rákóczi a fa alól irányította a romhányi csatát. A másik szerint erről a dombról irányította a csatát, majd egy mogyoróbotot leszúrt a földbe, amiből később ez a gyönyörű fa növekedett. Az információk alapján a fa a 2022-es aszály után kezdett el haldokolni, később pedig már egyáltalán nem is hozott új hajtásokat.

A törökmogyorófa az Országos Kéktúra útvonalától 600 méterre található, az évek során pedig rengeteg túrázó pihent meg a fa árnyékában. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top