nlc.hu
Életmód
Ezt a testrészt nem kell megmosni zuhanyzáskor

Ez az a testrész, amit nem kell megmosnod zuhanyzáskor

A szakértő szerint létezik egy testrészünk, amit nyugodtan kihagyhatunk a napi zuhanyzási rutinunkból, és elég csak akkor megmosni, ha különlegesen koszos.

Kétféle ember létezik. Az egyik, aki szerint mindenképpen meg kell mosni a lábunkat is a zuhany alatt, különben nem leszünk teljesen tiszták. A másik pedig úgy gondolja, hogy a testünk többi részén lévő szappan úgyis lecsorog oda, ezzel elvégzi helyettünk a piszkos munkát, és nem érdemes külön gondot fordítva a lábakra is. De vajon kinek van igaza?

Dr. Divya Shokeen, bőrgyógyász szerint az előbbi tábornak:

Szerintem nem érdemes a lábat is megmosni. Csak, ha mondjuk erősen megizzadtál, mert letekertél 20 kilométert. Abban az esetben igen, kérlek mosd meg a lábaidat.

 A szakember az álláspontját azzal magyarázza, hogy a lábunkat gyakran fedi nadrág vagy egyéb ruhadarab, ezért nem éri annyi kosz. Emellett nem olyan kritikus pont, mint a hónalj vagy az ágyék, melyek az izzadtság és a baktériumok melegágyai.

zuhanyzás

Fotó: Prostock-Studio/Getty Images

„Szerintem a lefolyó víz és szappan elég a tisztálkodáshoz” – magyarázta. Hozzátette, hogy jobb is, ha nem dörzsöljük kézzel a lábunkat, mert ha túl gyakran, túl erőteljesen tesszük, az száríthatja a bőrt, de akár irritációt is okozhat. Azonban, ha a lábak látványosan piszkosak, vagy olyan dolgot csináltál, amiben összekoszolhattad őket (például úsztál egyet a Balatonban vagy strandröplabdáztál), akkor mindenképpen meg kell mosni.

Dr. Shokeen szerint azt az időt, amit a lábmosás elhagyásával spórolunk, érdemes a fent említett kritikus pontokra fordítani. Ugyanis azokat feltehetőleg senki nem mossa elegendő ideig. „Legalább egy percre szükség van, amíg a tisztálkodási szer kifejti a hatását. Ez nem jelenti azt, hogy egy teljes percen keresztül kell dörzsölni a felületet, de ott is hagyhatod a szappanhabot, amíg a többi testrészedet megmosod. Ezzel addig is időt hagyva a mosakodószernek, hogy csináljon is valamit” – mondta.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top