A világranglista korábbi negyedik helyezettje a közösségi oldalán írt mentális problémáiról, és azt is hozzátette, hogy fizikálisan sem tartja alkalmasnak magát a további versenyzésre, mert makacs vállfájdalmakkal küzd, ezért most szabadidőre van szüksége a gyógyuláshoz.
„Kimerült vagyok a szorongástól, a pánikrohamoktól, a meccsek előtti könnyektől. Belefáradtam abba, hogy lemaradok a családi pillanatokról, és soha sehol nem érzem otthon magamat. Belefáradtam abba is, hogy egy olyan világban éljek, ahol a múlt heti eredményeim, a helyezésem, vagy a ki nem kényszerített hibáim alapján mérik az értékemet” – írta a 30 éves sportoló.
Caroline Garcia 2022-ben a WTA-vb megnyerése mellett elődöntős volt az amerikai nyílt bajnokságon, eddigi pályafutása során 11 WTA-tornát, párosban pedig két Grand Slam-tornát nyert, idén viszont egyik Grand Slamen sem jutott tovább az első fordulóból egyesben.
Elárulta, rendszerint azokra a dolgokra gondol, amit még nem ért el karrierje során: soha nem vezette a világranglistát, sőt nem tudott egy évig megragadni a legjobb tíz között, soha nem nyert egyesben Grand Slam-versenyt és soha nem állhatott olimpiai dobogón. A világranglistán jelenleg 36. Garciának mindezek ellenére továbbra is eltökélt szándéka, hogy jövőre folytassa a versenyzést. Mint írta, néhány hét pihenő és feltöltődés után elkezd készülni fizikailag, mentálisan és taktikailag is a következő szezonra.