nlc.hu
Életmód
Fazekas László is ALS-beteg

Ugyanazzal a kórral küzd a legendás magyar sportoló, mint Karsai Dániel: „Övön aluli ütést kaptam a sorstól”

Fazekas László is kerekesszékbe kényszerült az ALS-szindrómája miatt.
Fazekas László

Ugyanazzal a kórral küzd Fazekas László, mint Karsai Dániel. A spanyolországi nyaralójában élő, súlyos beteg magyar focilegendát a családja segíti. 

“A kezem és a lábam nem működik, nem engedelmeskedik, miközben nincsenek fájdalmaim. Mintha az élet a kezdőcsapatból a kispadra ültetett volna. (…) Néhány éve küzdök már a kórral, de még mindig olyan, mintha álmodnám az egészet. Övön aluli ütést kaptam a sorstól, ezzel nem könnyű együtt élni”mondta el a Blikknek az ALS-szindrómáról a 77 éves Fazekas, aki sajnálja, ami az eutanáziáért küzdő sorstársával, Karsai Dániellel történt, de hozzátette, megvan a saját harca.

Elmondása szerint óriási szerencséje van, hogy a felesége mellette van, és mindenben segíti. “Nélküle és a gyerekeim támogatása nélkül lehet, már feladtam volna” – vallotta be az Újpest 92-szeres válogatott klasszisa.

Párja, Judit arról is beszélt a lapnak, hogy voltak korábban egy professzornál Belgiumban, ő mindent elmondott nekik a férje betegségével kapcsolatban. “Felkészített bennünket az előttünk álló időszakra. Megpróbálunk úgy élni, hogy Laci a körülményekhez képest jól érezze magát” – fűzte hozzá.

Kiemelt fotó forrása: YouTube / NSO – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top