nlc.hu
Életmód

Meghívták a kecskeméti Mercedes-gyárba, erre lenyúlt egy autót, hogy rommá törje

Egy egyetemi csoport a kecskeméti Mercedes gyár látogatására érkezett, ahol egyikük úgy gondolta, illegális tesztvezetéssel üti el az időt.

Egyetemi diákok érkeztek látogatásra a kecskeméti Mercedes gyár területére múlt pénteken. A szigorú protokoll szerint, kötött programmal zajló látogatás menetrendjéről a hallgatókat is tájékoztatták – írja a Police.hu. Egy diák viszont elszakadt társaitól és

egymaga kezdte meg az üzem felfedezését.

Az utómunkára váró autók parkolójában megtetszett neki egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG. Beülve a sportkocsiba, a jobb első ülésen megtalálta az indítókulcsot és úgy döntött, megy egy kört a drága autóval. Az üzem belső területe után a sorompóval lezárt tesztpályára is elkalandozott, „megnézni, mit tud” az autó.

Meghívták a kecskeméti Mercedes gyárba, erre lenyúlt egy autót, hogy rommá törje

Miután az egyik kanyarban lesodródott és árokba borult,

a 40-50 millió forint értékű sportkombi totálkárosra tört. A diák sérülés nélkül megúszta; ezután derült ki, hogy ezeknek a kocsiknak nincs leszabályozva a teljesítménye, mivel még folyamatban van a gyártásuk. A 28 éves férfit jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top