nlc.hu
Életmód
Két ukrán menekültet ölt meg a német pár, hogy megszerezzenek egy kisbabát

Megölte a pár az anyát, hogy megszerezzék kisbabáját

Egy német pár két ukrán nőt ölt meg, hogy megszerezzék a fiatalabb újszülöttjét.

A mannheimi bíróság kedden tárgyalta annak a német párnak az ügyét, akik két embert öltek meg, hogy elrabolhassanak egy csecsemőt – írja a Deutsche Welle. A járásbíróságon elhangzottak alapján az ukrán áldozatok a délnyugat-németországi Wiesloch menekültszállásán laktak, amikor a fiatalabbik összeismerkedett a német párral, azzal az ürüggyel, hogy segítenek nekik fordítani.

Megölte a pár az anyát, hogy megszerezzék kisbabáját

Az ügyészség szerint a 43 és 44 éves német pár

meglévő négy gyermekük ellenére – köztük közös kisfiú is volt – közös kislányt is szeretett volna. A nő emiatt több vetélésen és sikertelen mesterséges megtermékenyítési eljáráson esett át. Miután a fiatalabbik áldozat gyereke 2024 februárjában világra jött, a vádlottak elhatározták anya és lánya meggyilkolását, ezután pedig

sajátjukként akarták bemutatni a kisbabát.

A gyilkosság férfi vádlottja a bíróság előtt felolvasott levele szerint teljes megbánást mutatott: „Nagyon akartunk egy közös lányt, ez volt a feleségem leghőbb vágya” – szólt az ügyvédei által tolmácsolt szöveg. Ugyancsak vádlott felesége szerint pedig „nagy hibát követtek el”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top