nlc.hu
Életmód

Tóth Vera a fogyásáról: „A nagy melónak a gyümölcsét nem tudom igazán élvezni”

Tóth Vera inzulinrezisztens, betegsége miatt teljes életmódváltásra volt szüksége.

A 39 éves énekesnő az utóbbi években komoly súlyfeleslegtől szabadult meg, és a fogyás határozottan jól áll neki. Tóth Vera közösségi oldalán fejtette ki, mennyire nehéz időszakon van túl, és hogy  „harminc évnyi hedonizmus és az önszeretet hiánya” után engesztelnie kell még a testét, hogy jóban legyenek egymással. 

Tóth Vera a fogyásról: „a nagy melónak a gyümölcsét nem tudom igazán élvezni"

(Fotó: Schumy Csaba/fotocentral)

A valóság pedig nem mindig annyira habos-babos, hisz közben nagyon lassan javulok, sokszor nem érzem jól magam fizikai szinten és ennek a nagy melónak a gyümölcsét nem tudom igazán élvezni. A jutalom az elvesztett kilókban mutakszik meg. Erre ugyan sokan vágynak, és én is vágytam, de most mégis azt mondom, hogy: jaj, híznék inkább egy kilót, ha megehetnék egy hatalmas somlói galuskát így, egy évnyi, katonás betartás után.

 – írta közösségi oldalán Vera, akinek fogyása nem csak akaraterejének köszönhető: 2016-ban gyomor-bypass műtéten esett át, miután hiába fogyókúrázott újra és újra, hiába ment edzőterembe, nem járt eredménnyel. A beavatkozás hatására először 30 kilót fogyott, majd az elmúlt években további 20 kilót adott le – gyakorlatilag úgy néz ki, mintha kicserélték volna.

Nagy felelősség erről beszélni, de nem titok: in­zu­lin­re­zisz­tens vagyok. Ha ezt nem kezelik, abból nagyon komoly szív- és érrendszeri problémák lehetnek: akár sztrók vagy szívinfarktus is és a cukorbetegség. Ez egy láthatatlan gyilkos. Évek alatt alakul ki, és egy pillanat alatt kitör. Az elején nem is vettem komolyan, arra gondoltam, hogy csak nem aludtam ki magam: hétköznapi magyarázatokat kerestem” – árulta el korábban Tóth Vera.

Nézd meg, honnan indult Vera és hová jutott az elmúlt közel húsz évben!

Tóth Vera
Tóth Vera
Tóth Vera
Tóth Vera
Tóth Vera
9 fotó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top