nlc.hu
Életmód
Azzal dicsekedett, ki tud térni a pisztolygolyók elől: ez lett belőle

Azt mondta a haverjának, ki tud térni a pisztolygolyók elől: kipróbálták, és ez lett az eredmény

Egy utahi férfit letartóztattak. Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, miután állítólag mellkason lőtte barátját, mert az azt állította, hogy ki tud térni a golyók elől.

A 23 éves Ashton Jonathan Mannt tegnap tartóztatták le másodfokú gondatlanságból elkövetett emberölés és harmadfokú lőfegyverrel kapcsolatos bűncselekmény vádjával egy bizarr eset kapcsán. Február másodikán, vasárnap hajnalban a mentők egy utahi (Kearns) otthonhoz érkeztek, ahol egy mellkaslövést szenvedett, eszméletlen fiatal férfit találtak a padlón. A sérültet gyorsan kórházba szállították, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Mann később a rendőrségnek elmondta, hogy lelőtte a barátját, miután az azzal dicsekedett, hogy ki tud térni egy lövedék elől.

A kihallgatás során a 23 éves gyanúsított azt vallotta, hogy a tragikus eset éjszakáján a konyhában marihuánát szívtak és fegyverekről beszélgettek. Egy ponton átmentek a garázsba, hogy folytassák a beszélgetést, miközben két fegyvert is a kezükben tartottak. Mann barátja állítólag elkezdett arról beszélni, hogy képes kikerülni egy golyót – írja az odditycentral.

Pisztoly

Vannak dolgok, amiket jobb nem kipróbálni (fotó: Pixabay)

Miután látszólag mindkét fegyvert kiürítették, úgy döntöttek, hogy letesztelik a sértett “golyóelkerülő” képességeit. A terv az volt, hogy Ashton elsüti az „üres” fegyvert, miközben barátja megpróbál kitérni előle. A jelentések szerint ezt a játékot körülbelül hatszor ismételték meg, azonban a hatodik alkalommal Mann elsütötte a fegyvert, és egy éles lövedék mellkason találta a barátját.

[Mann] elmondta, hogy az utolsó alkalommal a fegyver elsült, és a sértettet mellkason találta

– áll az elfogatóparancs dokumentumaiban.

A 23 éves férfi elmondása szerint megpróbált elsősegélyt nyújtani a barátjának, amíg a mentő megérkezett, de az eszméletlen maradt. A házkutatás során a nyomozók két kézifegyvert, lőszereket és tárakat, valamint a marihuánafogyasztásra utaló eszközöket találtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top