nlc.hu
Életmód

Bravúros műtéttel mentették meg egy újszülött életét Szegeden

A szegedi gyermekklinikán sikeres műtéteket hajtottak végre nyitott hasfal miatt egy újszülött kislányon.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermekklinikáján ritka fejlődési rendellenesség, nyitott hasfal miatt műtöttek meg egy újszülött erdélyi kislányt, megmentve ezzel az  életét. A gyereknek nem lesz maradandó károsodása, teljes életet élhet – közölte a kórház kedden az MTI-vel.

Bravúros műtéttel mentették meg egy újszülött életét Szegeden

Novemberben, a terhesség során derült ki,

hogy egy fiatal sepsiszentgyörgyi házaspár gyermekének nyitott hasfala van. A szülők a neten találtak rá a szegedi gyermeksebészre. Kovács Tamás, a klinika sebészeti osztályának vezetője kifejtette, a nyitott hasfalnak nevezett fejlődési rendellenesség során a hasűri szervek szabadon,

Ez is érdekelhet Megnézem

a hasüregen kívül, a méhben, illetve születés után a „szabad világban” helyezkednek el. Évente egy-két ilyen esetet kezelnek a dél-alföldi régióban.

A várandósság 38. hetére időzítették a császármetszést,

ezután az újszülött sürgős műtéten esett át. Egy héttel később, április 17-én következett a második műtét, ami után a baba az újszülött intenzív osztályon feküdt altatásban. Az operáció óta több mint két hét telt el, a kislány szépen gyógyul, napokon belül haza is engedik a szüleivel. Orvosa szerint a kislány teljes értékű életet élhet, nem szenvedett maradandó károsodást.

Kép forrása: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top