Sokat tudunk számos gyakori viselkedési forma funkcióiról: a vakarás enyhíti a viszketést, a tüsszentés pedig segít kitisztítani az orrot, azonban az ásítás funkciója még mindig messze nem egyértelmű. Az a tény, hogy az ásítás nagy levegővétellel jár, sok tudóst arra a következtetésre vezetett, hogy az ásítás funkciója az agy oxigénellátásának pótlása, de a kutatók a mai napig nem találtak bizonyítékot erre az elképzelésre. A legújabb kutatások szerint az ásítás segíthet lehűteni a túlmelegedett agyat, ami összhangban van azzal a ténnyel, hogy az ásítás valószínűbb egy meleg szobában – írja a Psychology Today.
Az ásítás kommunikációs értékére utaló jel
abból a tényből származik, hogy az ásítások nagyon “fertőzőek”. Amikor egy személy ásít, az hajlamos ásítást kiváltani másokban, akik megfigyelik a viselkedést. Amikor több ember is jelen van, hajlamosabbak vagyunk „ásítást kapni”, ha az ásító személy ismerős számunkra. Az embereknek némi tanulásra lehet szükségük, hogy ezt a viselkedést alkalmazzák, mivel a csecsemők és az óvodások nem ásítanak, még akkor sem, ha a saját anyjuk ásít.
Karine Silva és munkatársai, a portói Abel Salazar Biomedikai Tudományos Intézet munkatársai nemrégiben végzett tanulmánya megerősíti a korábbi megfigyeléseket, miszerint a kutyák is ásítanak, nemcsak más ásító kutyák, hanem emberek láttán is, különösen azok esetében, akiket ismernek.
De mi lehet az ásítás oka?
Megfigyelések szerint a stresszelt kutyák nagyobb valószínűséggel ásítanak. A kutya-engedelmességi órákon például gyakran ásítanak a kutyák azután, hogy a gazdájuk valamiért leszidta őket.
Parancsszavak tanításakor kezdetben gyakran túl szigorúan szólnak a kutyákra. Emiatt egy kezdő órán számos kutyát láthatunk ülve, ásítva, miközben gazdájuk a szoba túlsó végéről bámulja őket. Amikor a gazda már barátságosabb hangnemben ad parancsot, az ásító viselkedés általában megszűnik. Ebben az értelemben az ásítást leginkább úgy lehet értelmezni, hogy „Éppen feszült/szorongó/ideges vagyok”.
Az ásítás egyik legérdekesebb kutya-felhasználása azonban a békítő üzenet küldése. Az ásítás ugyanis nem tartalmazza a félelem, dominancia vagy agresszió elemeit – éppen ellentéte a fenyegetésnek. Amikor egy kutyát egy másik kutya agresszív jelzései fenyegetnek, az egyszerűen ásítással válaszolhat.
Míg a kutya emberi társa ezt a közöny vagy az unott magabiztosság jelének tekintheti, valójában egy megnyugtató üzenetet küld. Ugyanakkor az ásítás nem a behódolás jele. A fenyegető kutya gyakran azonnal abbahagyja agresszív viselkedését, amint látja, hogy a célpontja ásít.
Más esetben az ásítás a
domináns kutya által tett megnyugtató gesztus.
Ha például egy domináns eb közeledik egy alávetett kutyához, aki védené a táplálékát, a domináns kutya barátságos közönyét ásítással is jelezheti. Úgy tűnik, hogy ez pihentető és nyugtató hatással van a félős kutyára.
Általánosságban elmondható, hogy egy ásítás, amit valamilyen más, nem fenyegető üdvözlés követ, arra készteti a kutyát, amelynek címezték, hogy vagy abbahagyja, vagy visszafogja az agresszív megnyilvánulását. Így, míg a nyilvános ásítás viszonylag értelmetlen (vagy akár udvariatlan) viselkedésnek tekinthető az emberek között, beszélgetésnek és békülésnek minősül, amikor kutyák használják kutyákkal szemben.
Kép forrása: Pixabay
