nlc.hu
Életmód
A hévízi tó központi fürdőépületét statikai okok miatt bezárják – szigetfürdővel pótolják

Egy korszak vége: bezárt a híres hévízi fürdőépület – különleges megoldással pótolják

Az épület szerkezetének statikai állapota miatt nem tud a továbbiakban vendéget fogadni a hévízi tófürdő központi fürdőépülete, a látogatók számára egy szigetfürdőt terveznek kialakítani - közölte hétfőn a honlapján a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő.

Még márciusban döntöttek úgy, hogy átmenetileg lezárják a tófürdő központi fürdőépületét és a hozzá tartozó teraszt. Az épületet vizsgáló szakértői jelentés megállapítása szerint azonban „az épület szerkezetének statikai állapota nem teszi lehetővé, hogy ezen fürdőépület a továbbiakban vendégeket fogadjon” – írja az MTI. 

A lezárás csak a tavon lévő központi fürdőépületre vonatkozik, a gyógytó és a többi kapcsolódó fürdőlétesítmény továbbra is látogatható. A tavi fürdőház 2005-ben történt átépítésekor az akkori ismeretek szerinti legkorszerűbb építészeti megoldásokat alkalmazták, amelyek hosszú időn át megfelelőnek bizonyultak.

Ugyanakkor a fürdőház speciális építészeti megoldása, szerkezeti felépítése, valamint rendeltetése okán folyamatosan figyelemmel kellett kísérni az épület statikai állapotát. Már 2008-tól rendszeres monitorozás zajlott, elsősorban geodéziai felmérésekkel, amelyek ebben az időszakban nem mutattak számottevő változásokat.

A hévízi tófürdő központi épülete

A Hévízi-tó és fürdőépülete a Zala megyei Hévízen. Fotó: H. Szabó Sándor/MTI

A szakértők által alkalmazott vizsgálati módszerek mostanáig mindig azt igazolták vissza, hogy az épület vendégfogadásra alkalmas.

A két évvel ezelőtti éves vizsgálaton felmerült, hogy szükséges lehet újabb technológiával szélesebb körű vizsgálatokra, így 3D épületmodell-felvételre, lidar szkennerre és hangradarra, továbbá gáz- és faanyag mintavételezésre, valamint statikai elemzések elvégzésére.

Az idén év elején elvégzett kiegészítő vizsgálatok eredményei alapján egyértelművé vált, hogy „az épület a továbbiakban nem tudja betölteni eredeti funkcióját”, a vendégek biztonsága érdekében ezért a tavi fürdőház épületét márciusban lezárták.

A további szakértői egyeztetések alapján a központi fürdőépületet érintő beruházás hosszabb előkészületi és kivitelezési munkát igényel. Erre az időszakra egy szigetfürdőnek nevezett építészeti megoldással terveznek lehetőséget biztosítani arra, hogy a vendégek fedett részen fürdőzzenek, erről a közelmúltban három tanulmányterv is készült, de még zajlik a természetvédelmi, környezetvédelmi és egyéb műszaki hatósági véleményeztetésük. A közlemény azzal zárul, hogy a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő a jövőben is mindent megtesz a vendégek zavartalan pihenése és gyógyulása érdekében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top