A Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben június 28-án rendezi meg a Budapesti Büszkeség rendezvényt, aminek angolul Budapest Pride a neve – közölte Karácsony Gergely Facebook-videójában.
Budapest főpolgármestere szerint fővárosunk ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amikor júniusban – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tartott a város. A szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amin számos külföldi vendég jelezte részvételét. Emiatt
angol nevet is kapott a rendezvény, ami Budapest Pride lett.
A Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, nem kell hozzá hatósági engedély. A rendezvény a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki – pontos részletekkel a következő napokban jelentkeznek majd a szervezők.
Ebben a városban tudjuk azt, hogy vagy együtt vagyunk szabadok, vagy sehogy. Ezért ebben a városban nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet, sem a Budapest Pride-ot – mondta a főpolgármester.
Karácsony szerint a Budapesti Büszkeség örömünnep és szabadságünnep, üzenete pedig egyértelmű:
- Az emberi méltóság elidegeníthetetlen joga mindenkit megillet.
- Budapesten senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született és végképp nem azért, hogy kit szeret.
- Budapesten a másik ember szabadsága éppoly fontos, mint a sajátunk.
- Budapest büszke a sokszínűségére, amit értéknek tekint, így az immár 30 éves Budapest Pride eseményt.
- A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet.
Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője elmondta: Alkotmányos jogunk békésen összegyűlni, együtt lenni, és felvonulni az emberi méltóságunkért, az alapvető jogainkért. És ezt is fogjuk tenni június 28-án,
bátran, önazonosan, megszervezve a közösségünket.
Ez a küzdelem nemcsak az LMBTQ-közösségé, hanem mindenkié. Budapesttel együtt megvédjük magunkat, és azokat is, akik most félnek, akik most hallgatnak, akik most veszélyben vannak. A civil társadalmat, a magyar állampolgárokat.
Mi leszünk a hang, mi leszünk a tett, mi leszünk az akarat. A fővárosi önkormányzat és a Pride szervezői az önkormányzati rendezvény megtartásával zárják rövidre a fideszes kormány által a Pride megrendezése körül gerjesztett jogi vitát.
A rendőrség korábban két alkalommal is megtiltotta,
hogy négy jogvédő szervezet szivárványos felvonulást tartson június 28-án.
Kép: Pixabay
