nlc.hu
Életmód

Hatalmas óceán rejtőzhet Földünk mélyén, háromszor akkora, mint ami bolygónk felszínén van

Földünk kőzetrétegei közt akár háromszor annyi vízkészlet is lappanghat, mint a bolygó felszínén lévő összes óceán térfogata.

Földünk  mélye háromszor annyi vizet tartalmazhat, mint a felszínén lévő három óceán. Egy új tanulmány arra próbál választ adni, hogyan kerülhetett oda ez a vízkészlet. 2014-ben egy amerikai kutatócsoport 2000 szeizmométerrel figyelt meg több mint 500, földrengésből származó lökéshullámot. A hullámok sebességének különböző mélységekben történő mérésével meg tudták állapítani, milyen kőzeteken haladtak át a hullámok, mielőtt elérték volna az érzékelőket. Azt találták, hogy a lábunk alatt mintegy 700 kilométerrel, az alsó és a felső kéreg köpeny közötti „átmeneti zónában” egy addig ismeretlen, ringwoodit névre keresztelt kőzet található – írja az IFL Science.

A ringwoodit speciális kőzetformáció:

csak a bolygónk középpontja közelében tapasztalható intenzív nyomás alatt képződik. Eddig csak egyetlen, a Föld belsejéből származó mintát azonosítottak, – amelyet meteoritokban is megtaláltak – egy apró gyémánt belsejében rekedve. A ringwoodit nem folyékony halmazállapotú vizet tartalmaz, az ásvány molekuláris szerkezetébe zártan.

„A ringwoodit olyan, mint egy szivacs, amely felszívja a vizet. Van valami nagyon különleges a kristályszerkezetében, ami lehetővé teszi számára, hogy vonzza a hidrogént és megkösse a vizet”

– magyarázta Steve Jacobsen geofizikus. „Ez az ásvány sok vizet köthet meg a mély köpeny körülményei között.” 

Hatalmas óceán rejtőzhet Földünk mélyén, háromszor akkora, mint ami bolygónk felszínén van

Kísérletek szerint a ringwoodit

akár 1,5 százalék vizet is tartalmazhat

és a kísérlet során észlelt szeizmikus hullámok is arra utalnak, hogy a lábunk alatti kőzet vizet tartalmaz. A kutatók becslése szerint, ha az átmeneti zónában lévő kőzetnek csupán 1 százaléka víz, az azt jelentené, hogy háromszor annyi vizet tartalmaz, mint a Föld felszínén lévő összes óceán.

Jacobsen szerint a tanulmány hozzájárul annak bizonyításához, hogy a Föld vize „belülről származik”. „Azt hiszem, végre bizonyítékot látunk egy egész Földre kiterjedő víz-körforgásra, ami segíthet megmagyarázni a lakható bolygónk felszínén található hatalmas mennyiségű folyékony víz mennyiségét.

A tudósok évtizedek óta keresték már

ezt a hiányzó mélyvizet” – tette hozzá Jacobsen. Bár a bizonyítékok arra utalnak, hogy rengeteg víz tárolódik a köpeny átmeneti zónájában (MTZ), továbbra is vita folyik arról, hogyan került oda, akár a Földön belüli ősi forrásról van szó, akár a felszínről jut le a Földbe.

Kép forrása: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top