Júniusban Brendan Ruh, egy népszerű életmód-influenszer azt írta az Instagramon, hogy
„A brain rot [szó szerint: agyrohasztás] már nem csak egy mém. Valós. Tényleg összezsugorítja az agyadat.”
A bejegyzésben Ruh azt állította, hogy a napi két vagy több óra értelmetlen görgetés az interneten a szürkeállomány csökkenését okozza az agy fontos területein, amelyek kulcsfontosságúak a döntéshozatalban és az információfeldolgozásban. Azt javasolta követőinek, hogy menjenek ki a szabadba, és csináljanak valódi dolgokat (például túrázzanak), hogy így csökkentsék az agyrohasztás (de fordítsuk inkább agysorvadásnak) veszélyét.
A bejegyzés egy 2020-ban, az Addictive Behaviors folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozott, amelyben az okostelefon-függőség és az agy bizonyos területein az alacsonyabb szürkeállomány-mennyiség közötti összefüggést vizsgálták MRI segítségével. A szürkeállomány egy olyan agyszövet, amely fontos szerepet játszik a memória fenntartásában, valamint az érzelmek és a mozgás szabályozásában. Ruh posztja több mint 340 000 lájkot kapott az Instagramon.
A brain rot az elmúlt időben amúgy is világméretű jelenséggé nőtte ki magát: jellemző, hogy az Oxford Szótár az Év Szavának választotta 2024-ben. A kifejezés részben úgy definiálták, hogy „egy személy mentális vagy intellektuális állapotának feltételezett romlása, különösen a jelentéktelennek vagy kihívást jelentőnek tartott anyagok (elsősorban az online tartalmak) túlfogyasztása eredményeként”. Vagyis egyszerűbben: ha túl sokat görgetjük különösebb cél nélkül az internetet, szó szerint elsorvad az agyunk.
Fotó: Getty Images
A kifejezés egyre gyakrabban kerül be a komolya tudományos diskurzusokba is annak leírására, hogy az emberek agyát hogyan befolyásolhatják negatívan az internetes eszközeik – bár ettől függetlenül természetesen nem valódi tudományos kifejezés.
2024 júniusában a Guardian beszámolt egy tanulmányról, amely szerint az internetfüggő fiatalok olyan agyi változásokat tapasztalnak, amelyek sebezhetőbbé tehetik őket más függőséget okozó viselkedésekkel szemben. 2025 márciusában pedig a CBS News írt egy 2021-es tanulmányról, amely MRI-vel vizsgálta az okostelefon-függők agyi aktivitását.
A Covid-járvány óta gyakran hallani arról, hogy a fiatalok körében rohamosan terjed és növekszik a depresszió és a szorongás. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a világjárvány első évében világszerte körülbelül 25 százalékkal nőtt. A serdülőkori mentális egészség romlása pedig párhuzamosan zajlott, illetve zajlik a látszólagos okostelefon-függőség növekedésével, így az emberek könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy e két esemény között összefüggésnek kell lennie – és hogy neurológiai alapja lehet.
Kb. a 2010-es évek eleje óta rendszeresen jelennek meg tanulmányok arról, hogy az okostelefon-használat hogyan befolyásolhatja agyunk szerkezetét.
Bár az eredmények meglehetősen ellentmondásosak, ezek a tanulmányok leggyakrabban az agy bizonyos, az érzelmek szabályozásával, a kognitív kontrollal, a jutalmazással és a motivációval kapcsolatos régióinak térfogatcsökkenéséről számoltak be, de a szakértők szerint a kutatás még korai szakaszban van.
Ráadásul a tudósok között abban sincs igazán konszenzus, hogy pontosan mit is takar, illetve hogyan definiálható az okostelefon-függőség
Robert Christian Wolf, a Heidelbergi Egyetem klinikai pszichiátere 2016-ban kezdte tanulmányozni az okostelefon-függőség és az agyműködés közötti kapcsolatot, amikor találkozott egy fiatal pácienssel, akinél a túlzott internethasználat már súlyos problémákat okozott a mindennapokban. Wolf szerint a beteg fő problémája az volt, hogy nem tudta abbahagyni az eszköz, konkrétan egy népszerű kommunikációs alkalmazás használatát. A beteg naponta több mint nyolc órát használta a telefonját, és Wolf szerint a használat hangulatromlással és koncentrációs nehézségekkel járt.
„Minden differenciáldiagnózist elvégeztünk, hogy kiderüljön, ez valami olyasmi, ami önmagában fordul elő vagy valami, amit más mentális zavarok motiválnak, és meglepetésünkre alapvetően egy meglehetősen tiszta viselkedési függőségről volt szó”
A túlzott mobilhasználat talán befolyásolhatja agyunk szerkezetét (fotó: Robert Alexander/Getty Images)
Wolf és csapata arra a következtetésre jutott, hogy az állapota viselkedési függőséget mutat (a viselkedési függőségek a szenvedélybetegségek külön csoportját alkotják, és ezen esetekben az érintettek nem valamilyen kémiai anyagtól – – pl. drog, alkohol stb. – függenek, hanem egy viselkedési mintázattól) Diagnózisukat számos, a függőségi zavarokkal összefüggő jellemzőre alapozták – beleértve az okostelefon-használat időtartama és gyakorisága feletti kontroll egyértelmű elvesztését, valamint a kellemetlen érzést, amikor az eszköz nincs jelen. Azóta Wolf és egy kutatócsoport azon dolgozik, hogy kiderítse, van-e neurológiai alapja a függőséget okozó okostelefon-használatnak.
Az életmód-influenszer által hivatkozott, 2020-as tanulmány (Az okostelefon-függőség strukturális és funkcionális kapcsolatai), amelyet a cikk elején is említettünk, ugyancsak Robert Christian Wolf nevéhez kötődik.
A kísérlet során Wolf – a Heidelbergi Egyetem kutatócsoportjával együtt – 48 darab, 18 és 30 év közötti okostelefon-felhasználót vizsgált. A résztvevőket két csoportra osztották: azokra, akik okostelefon-függőségre utaló jellemzőket mutattak, és azokra, akik nem. A függőség jeleit mutató csoportot egy 2014-ben tajvani kutatók által kidolgozott Okostelefon-függőségi leltár alapján határozták meg, amelyben a résztvevők önbevalláson keresztül jelentették kényszeres használatuk, toleranciájuk és elvonási tüneteik szintjét.
MRI segítségével a kutatók azt találták, hogy
az okostelefon-függőség jeleit mutató egyéneknél alacsonyabb szürkeállomány-térfogat volt megfigyelhető az agyuk bal elülső insulájában, a bal alsó temporális és a parahippocampális kérgében. Ezek a területek nagyrészt az empátiáért a memóriáért és az önuralomért felelősek.
Wolf esetében ezek az eredmények arra utalnak, hogy az agyterületek alacsonyabb térfogata megnehezítheti, hogy ellenálljunk a kényszeres viselkedésnek – például a túlzott okostelefon-használatnak. Bár az agy strukturális változásai nem feltétlenül jelentenek agykárosodást, arra utalhatnak, hogy az agyak olyan módon alkalmazkodtak, amely megerősíti a kényszeres okostelefon-használatot.
Wolf hangsúlyozza, hogy tanulmányból azért egyelőre nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, részint a résztvevők alacsony száma miatt sem: ez inkább csak egy pillanatkép arról, hogyan néz ki a különböző felhasználók agya. A problémás okostelefon-használat hatásának jobb mérése érdekében a kutatóknak hosszabb időn keresztül kellene dokumentálniuk a szürkeállomány változásait.
Fotó: Zhang Peng/LightRocket via Getty Images
Ben Becker, a Hong Kong-i Egyetem idegtudósa szerint „valódi hosszú távú vizsgálatok nélkül nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket. Végső soron, ha összehasonlítjuk azokat az embereket, akik napi hat órát használnak okostelefont vagy közösségi médiát, azokkal, akik talán napi 20 percet, a csoportok valószínűleg már a kezdetektől fogva különbözni fognak.”
Amellett, hogy az előzetes kutatások gyakran rövid távú, viszonylag kis mintákkal végzett vizsgálatokra korlátozódtak, Becker hangsúlyozza, hogy az okostelefon-függőség vitatott kifejezés. A Wolf-féle tanulmány is ugyanerre a következtetésre jut, mivel az állapot nem elég súlyos ahhoz, hogy valódi függőségnek lehessen nevezni, illetve az okostelefon mint eszköz csak egy módja annak, hogy a különböző alkalmazásokat, mondjuk a közösségi médiát használjuk.
Tayana Panova, a spanyolországi Ramon Llull Egyetem pszichológusa úgy véli, az okostelefon-függőség kifejezés népszerűsége pusztán a túlzott okostelefon-használat és a függőséget okozó viselkedések közötti hasonlóságok miatt nőtt meg. Szerinte
„gyakran érezzük magunkat függőnek olyan dolgoktól, amelyeket sokat csinálunk, ugyanúgy, ahogy megszállottnak érezzük magunkat akkor, ha valamire sokat gondolunk. Azonban egy bizonyos viselkedés gyakori végzése nem feltétlenül jelenti azt, hogy függőséhet okozott”
A legtöbb esetben a túlzottnak tűnő okostelefon-használat nem feltétlenül éri el az ilyen diagnózishoz szükséges súlyossági szintet.
Panova hozzáteszi, hogy azzal, hogy a túlzott okostelefon-használatot függőségnek nevezik, és függőségi keretrendszerben vizsgálják, a tudósok félrevezető kutatásokat fognak publikálni. Hangsúlyozza, hogy az okostelefonok nem homogén anyagok, mint a drogok – minden okostelefonon tucatnyi különböző alkalmazás található, és minden ember másképp használja az okostelefonját. Például nem tudjuk összekapcsolni az általános okostelefon-túlhasználatot a depresszióval, ha mondjuk az emberek arra használják az eszközt, hogy támogatást kapjanak barátaiktól és családtagjaiktól – ez sokkal bonyolultabb ennél.
Bár Panova szerint az okostelefon-használat még nem jellemezhető függőségnek, az eszközök túlzott használata továbbra is káros lehet, amint azt a Wolf-féle tanulmányok által megállapított különféle összefüggések is sugallják. Hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy valóban betekintést nyerjenek az okostelefonok jólétre gyakorolt hatásaiba, a tudósoknak sokkal alaposabban meg kell vizsgálniuk az eszközök szerepét az egyes egyének életében. Más szóval, a tudósoknak pontosabban kell azonosítaniuk, hogy az emberek mely alkalmazásokat használják, és milyen célokat szolgálhatnak, ahelyett, hogy egyszerűen az okostelefon-használat egésze alapján vonnának le következtetéseket. Szóval az a következtetés, hogy az okostelefonok megváltoztathatják agyunkat, nem valószínű, tekintettel az agy neuroplasztikus természetére (a neuroplaszticitás az agy azon képességére utal, hogy külső tényezőkre – például új élményekre, környezetre vagy sérülésekre – reagálva megváltoztatja szerkezetét és funkcióját.
