nlc.hu
Életmód

Soha ne töltsd így a telefonodat – szakértők figyelmeztetnek rá!

Szinte mindannyian elkövetjük ezt a hibát, pedig nagy az esély rá, hogy kárt okozunk vele a telefonunkban.

A telefonunk töltése annyira automatikus része a napnak, hogy bele sem gondolunk, mikor, hogyan és meddig hagyjuk a töltőn. Pedig a szakértők szerint néhány apróságon is múlhat, mennyit bír ki az akkumulátor, és mennyire melegszik túl a készülék.

A leggyakoribb hiba: töltés tokban

A legtöbben rajta hagyjuk telefonunkon a tokot töltés közben is. Csakhogy a szakértők szerint ez az egyik legrosszabb, amit tehetünk. A műanyag vagy szilikon tok ugyanis megfogja a hőt, ami túlmelegedést okozhat, és ezzel nemcsak a töltés lassul, de az akku élettartama is látványosan csökkenhet.

Különösen igaz ez a vezeték nélküli töltésnél, ahol a hőtermelés eleve nagyobb. Nem véletlen, hogy már a Samsung és az Apple is óvatosságra intett emiatt.

„Reggelre lemerült” – ismerős?

A tok nemcsak a hőt zárhatja be, hanem meg is akadályozhatja, hogy a töltőkábel rendesen csatlakozzon. Ennek eredménye: reggelre lemerült telefon annak ellenére, hogy töltőre raktuk este.

Ha ez gyakran előfordul, érdemes levenni a tokot töltés előtt, és ellenőrizni azt is, hogy a csatlakozó stabilan illeszkedik-e.

Töltőre rakott mobiltelefon

Ezeket a hibákat sokan elkövetjük a telefon töltésekor (Fotó: GettyImages)

Ne hagyd egész éjjel töltőn

Bár kényelmes este rádugni a telefont a töltőre, és reggelig rajta is hagyni, a szakértők szerint ez sem tesz jót. A hosszú töltési idő túltöltéshez és túlmelegedéshez vezethet, ami szintén gyorsan öregíti az akkumulátort.

A használt mobilokat javító Back Market szervizrészlegének vezetője, Kewin Charrion szerint „ha folyamatosan a töltőn hagyjuk a készüléket, vagy hagyjuk teljesen lemerülni, az gyorsan csökkenti az élettartamát”. Szerinte az ideális, ha 20 és 80 százalék között tartjuk a töltöttségi szintet, vagyis inkább röviden, de gyakrabban töltsük a telefont.

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top