A Géza nagyfejedelem halála után kitört örökösödési viszályból Koppány vezérrel (és másokkal) szemben Géza fia Vajk, a későbbi Szent István került ki győztesen. A döntő csatára valahol Veszprém és Várpalota között, talán Sóly határában került sor a somogyi útelágazás közelében, ott, ahol tizenkét évvel később a győzelem emlékére egy Szent István vértanúnak szentelt kápolnát emeltek. Az öldöklő küzdelemben maga Koppány vezér is elesett.
Sokan tudják úgy, hogy a nyugatosodó Magyarország hatalomközpontjának ellenszegülő, ám elbukó Koppány vezért felnégyelték, mert I. István a kegyetlennek tűnő kivégzési móddal akart példát statuálni, a vele szembeszegülőknek.
Szájhagyomány szerint a testrészek közül
egyet elrettentésként Veszprém kapujára szegeztek, a többit pedig hasonló célból Esztergomba, Győrbe, illetve Erdélybe küldte a király.
A biztosan tudható tény ezzel szemben az, hogy Géza fejedelem halála után István fegyveresen legyőzött egy Koppány nevű riválist, aki az István elleni lázadás idején a délen egészen Zágrábig húzódó somogyi hercegség birtokosa volt.
Koppány vezérről közismertsége ellenére is alig tudunk valamit, személye és élettörténete a legendák homályába vész. Koppány, akit egyes latin nyelvű forrásokban Cupan duxként emlegetnek, a legelfogadottabb álláspont szerint Géza rokonának Tar Zerindnek volt a fia. Hóman Bálint kutatásai alapján Tar Zerind a honfoglaló nagyfejedelemnek, Árpád legidősebb fiának, Tarhosnak volt az unokája, ezért Koppány, Árpád ükunokája lévén fejedelmi vérből származott.
A Koppány felett aratott győzelemhez
időben az 1002-ben keletkezett híres pannonhalmi alapítólevél áll a legközelebb. Ez azonban csak utalásszerűen említi meg Koppány lázadását: „…Mivel amidőn a háború vihara kitört, amely a németek és a magyarok között hatalmas viszályt támasztott, s különösen, amikor a belháború romlása fenyegetett, egy bizonyos Somogy nevű megye el akarván engem űzni az atyai székből, annyira elbátortalanodtam, hánykolódó lelkemnek milyen tanácsot adjak, merre, kihez forduljak.”
Koppány felnégyelésének részletes leírása először csak a 14. századi krónikákban jelenik meg, például a Képes Krónikában. A felnégyelés a 10-11. században a lefejezéssel, megvakítással, száműzéssel szemben nem volt bevett gyakorlat. Ilyen szimbolikus brutalitásra nincs korabeli példa.
A késő középkori legendáriumok viszont
a korabeli szűkszavú leírásoknál sokkal részletesebben taglalják Koppány sorsát, olyan részleteket – köztük a felnégyelést is – megemlítve, amelyek az eseményhez időben közelebbi írásos forrásokban nem szerepelnek.
A 13. századi magyar krónikás, Kézai Simon 1282 táján írt, átiratokban fennmaradt, Gesta Hunnorum et Hungarorum című, IV. László királynak ajánlott történeti munkájában így említi meg Koppány vezért:
„…Szent István király ugyanis, miután megkoronázták, és végül leverte Koppány vezért, továbbá Gyulát, az anyai nagybátyját feleségével és két fiával együtt Erdélyből Magyarországra hurcolta, Erdélyt Pannóniához csatolva, ezt követően Keánnal, a bolgárok és a szlávok fejedelmével harcolt. Ennek legyőzése után nem mulasztotta el, hogy vagyonából gazdagon megajándékozza a Boldogságos Szűz fehérvári templomát, melyet a hagyomány szerint ő alapított..” Kézai udvari papként hozzáférhetett az akkor még rendelkezésre álló korábbi forrásokhoz, de nem részletezi Kopány csatavesztés utáni sorsát.
A történelmi köztudatba beivódott felnégyelésről csaknem négyszáz évvel az események után Kálti Márk ferences szerzetes és udvari pap Anjou-korabeli Képes Krónikája emlékezik meg elsőként. Az 1370 körül keletkezett Képes Krónikában ez áll:
„Géza fejedelem halála után Koppány
vérfertőző házassággal magához akarta kapcsolni Szent István király anyját, meg akarta gyilkolni Szent Istvánt, és fejedelemsége területét a saját hatalma alá akarta vetni. Ez somogyi vezér volt. Szent István, miután egybehívta főembereit, a boldogságos Márton hitvalló közbenjárásával az isteni könyörület segedelméért esedezett. Ezután, hadseregét összegyűjtve, ellensége ellen indult… Miután tehát összecsaptak, hosszan és vitézül küzdöttek egymással; hanem az isteni könyörületesség segedelmével Boldog István fejedelem dicsőséges győzelmet aratott… Ebben az ütközetben pedig Vecellin gróf megölte Koppány vezért, és Boldog István, aki akkor még fejedelem volt, igen bőséges adományokkal jutalmazta meg. Magát Koppányt pedig Boldog István négy részre vágatta; első részét az esztergomi kapuhoz küldte, a másodikat a veszprémihez, a harmadikat a győrihez, a negyediket Erdélybe.”
Berend Nóra középkorszakos történész, a Cambridge-i Egyetem tanára mutatott rá először, hogy a felnégyelés, sajátos középkori kivégzési módként csak a 13. század végén alakult ki Angliában, a kontinensen pedig csupán a 14. században terjedt el, a felségsértés büntetési nemeként.
Ez a büntetési mód tehát Szent István korában
még nem is létezett. István és Koppány történetének ma ismert formáját tehát minden bizonnyal a 14. századi politikai narratíva alakította ki. Az Árpád-ház kihalása miatti káosz erkölcsileg egyértelmű eredettörténetet igényelt, a felnégyelés pedig különösen hatásos eszköznek bizonyult erre a célra.
Kép: Pixabay
