Ő viszont nem toldozott-foldozott, hanem nagyot fordított a kormányon: pisztáciára váltott. A sztori egy kifejezetten kicsi, 6000 eurós kezdőhitellel indult – és mára oda jutott, hogy Juan José úgy fogalmaz: a gabona és az olajfa 40 ezer eurós szintjéről a pisztáciával évi 650 ezer eurós bevételig jutott. Szerinte „nincs olyan mezőgazdasági termék, ami felérne a pisztáciával”.
Miért pont a pisztácia?
A történet kulcsa a kereslet. A pisztácia világszerte népszerű, jó áron értékesíthető, és a spanyol terméket minősége miatt külön is értékelik a piacon. Ez az a kombó, amitől egy „niche” növény hirtelen a „zöld arany” szerepébe kerülhet.
Ráadásul a pisztácia nem egy olyan kultúra, amit naponta kell babusgatni. Ha egyszer beáll a termelés, a fenntartási költségei – a beszámolók szerint – kedvezőbbek lehetnek, mint sok hagyományos ültetvénynél, miközben a kilónkénti nyereség jóval magasabb.
De van egy nagy csavar: türelemjáték
A pisztácia nem sprint, hanem maraton. A fák lassan fordulnak termőre, évek kellenek, mire igazán „megérkezik” a hozam. Ez azt jelenti, hogy az első időszakban pénzügyileg bírni kell: a telepítés, a gondozás és az infrastruktúra költségei hamarabb szakadnak az ember nyakába, mint a komoly bevétel.
Juan José sikere pont arról szól, hogy ezt a holtidőt átvészelte – és hosszú távra tervezett.
Klíma, víz, realitás – miért mondják rá, hogy „a jövő növénye”?
A pisztáciát ott szeretik, ahol van hideg tél és forró nyár – ez a kontraszt kedvez a fejlődésének. Emellett a pisztácia vízfelhasználása hatékonyabb lehet, ami a vízhiánnyal küzdő régiókban különösen fontos szempont. Nem csoda, hogy sokan fenntarthatóbb „menekülőútnak” látják azok közül, akik számára az olajfa vagy a szőlő már nem hozza a várt eredményt.
Juan José nem állt meg a termesztésnél: belenyúlt a feldolgozásba és az értékesítésbe is. Vagyis nem adta át a teljes nyereséget a köztes szereplőknek, hanem több lépcsőt is kézben tart: így nem csak jól megél, de nagyot is tud kaszálni.
Fotó: illusztráció, Unsplash
