nlc.hu
Életmód & Egészség

A pszichológia szerint azok, akik kevés dicséretet kaptak gyerekként, felnőttként nehezebben fogadják a bókokat – de mégis jobbak valamiben

Az önértékelés nem felnőttkorban kezd kialakulni. A gyerekkori visszajelzések – vagy éppen azok hiánya – hosszú távon meghatározzák, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, és azt is, mennyire tudjuk elfogadni mások elismerését.
emberi agy, fotó: Getty Images

A dicséret hiánya: amikor nincs külső visszajelzés

A pszichológia szerint az önmagunkról alkotott kép már nagyon korán formálódik. A gyerekek nemcsak szavakból, hanem gesztusokból, figyelemből és reakciókból tanulják meg, hogy értékesek-e, és mi az bennük, ami elismerést érdemel.

Ha ez a visszajelzés hiányzik, annak hatása nem mindig azonnal látható. Nem feltétlenül arról van szó, hogy valaki egyszerűen „kevesebbnek érzi magát”, inkább arról, hogy nem alakul ki egy stabil belső térkép arról, mi számít értéknek önmagában.

Miért lesz kényelmetlen a dicséret?

Felnőttként ez gyakran úgy jelenik meg, hogy a bókok furcsának, túlzónak vagy akár gyanúsnak tűnnek. Nem azért, mert az ember ne vágyna rájuk, hanem mert nem illeszkednek a saját belső képéhez.

Sokan ilyenkor elütik a helyzetet, viccel elterelik, vagy azonnal relativizálják a dicséretet. Hagyd már, ne butáskodj, ez semmiség. Ez nem tudatos elutasítás, inkább annak a jele, hogy az elismerés nyelve nem vált természetessé.

Korai dicséret: a belső mérce kialakulása

A pszichológiai megközelítések – például John Bowlby kötődéselmélete vagy Morris Rosenberg önértékeléssel kapcsolatos munkái – egyaránt kiemelik, mennyire fontos a korai visszajelzés. Amikor ez hiányzik, sokan saját belső rendszert alakítanak ki arra, hogy értékeljék önmagukat. Ez lehet egyfajta „belső mérce”, amely nem a külső visszajelzésekre épül, hanem saját szabályok szerint működik. Ez a rendszer gyakran szigorúbb és következetesebb is, mint a külső elismerés: az ember saját maga számára állít fel elvárásokat, és ezek mentén ítéli meg a teljesítményét.

Ennek a mintázatnak van persze egyértelmű előnye is, ne tagadjuk: nagyobb önállóság. Az ilyen emberek kevésbé függenek mások véleményétől, és gyakran stabilabban tudnak dönteni, mert belülről keresik a válaszokat a külső megerősítés szükségessége helyett. Ugyanakkor ez a függetlenség merevséggel is járhat. Ha valaki erősen a saját belső mércéjére támaszkodik, nehezebben engedi be a külső visszajelzéseket még akkor is, ha azok támogatóak vagy pozitívak.

Az önértékelés kettőssége

A kevés gyerekkori dicséret sokaknál együtt jár egyfajta belső bizonytalansággal is. Kívülről nézve sikeresnek tűnhetnek, mégis erős bennük az önkritika, és gyakran kérdőjelezik meg saját teljesítményüket. Ez a kettősség – önállóság és bizonytalanság egyszerre – gyakori következménye annak, ha valaki nem kapott elég visszajelzést arról, hogy amit csinál, az értékes.

Fontos ugyanakkor, hogy ez a minta nem egyetlen irányba visz. A dicséret hiánya hagyhat maga után hiányérzetet, de egyben alkalmazkodást is jelent: az elme megpróbálja pótolni azt, ami kívülről nem érkezett meg. Így alakul ki az a belső validációs rendszer, amely ugyan nem mindig rugalmas, de képes megtartani az embert akkor is, amikor kívülről iszonyat kevés a megerősítés.

via

Fotó: illusztráció, Getty Images

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top