nlc.hu
Életmód & Egészség

Sulyok Tamás is Laposföld-díjat kapott Rákay Philip asztrológus feleségének kitüntetéséért

A Szkeptikus Társaság azokat tüntette ki, akik odaítélték a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Wieber Orsolyának.
Rákay Philip

A Szkeptikus Társaság idén is kiosztotta a Laposföld-díjat, amit 2026-ban azok kaptak meg, akik odaítélték a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Wieber Orsolya asztrológusnak, Rákay Philip feleségének.

Hatodik alkalommal hirdette meg a Szkeptikus Társaság a Laposföld-díjat, amelyet – mint közleményükben írták – minden évben annak ítélnek oda, aki az egyesület és szimpatizánsai megítélése szerint az elmúlt évben a legnagyobb társadalmi kárt okozta azzal, hogy magyar nyelven, széles nagyközönség előtt terjesztett tévhiteket, álhíreket, áltudományos vagy tudományellenes nézeteket, vagy járult hozzá ezek terjesztéséhez, s ezen tevékenységével nagy mértékben rombolta a tudomány, a józan ész és a tények társadalmi elfogadottságát. A díj ceremoniális „átadására” a Föld Napján, április 22-én került sor.

A „döntősök” közönségszavazás alapján összeállt ötös listájából a Szkeptikus Társaság tagjainak belső szavazása egy rendhagyó és összetett csoportot hozott ki győztesnek a tudományellenesség és az áltudományok népszerűsítéséért „járó” negatív elismerésért folytatott küzdelemben. A döntés értelmében a Laposföld-díj 2026. évi kitüntetettje:

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Wieber Orsolya asztrológusnak, marginális ezoterikus gurunak adományozók, a jelölőktől a díjat átadó Sulyok Tamás köztársasági elnökig

A Szkeptikus Társaság az alábbi indoklással ítélte oda a díjat:

  • Az asztrológia áltudomány
  • Az állami kitüntetések presztízsének rombolása
  • A tudományellenes gondolkodás legitimálása

A díj odaítélésekor a Szkeptikus Társaság hangsúlyozni kívánta, hogy – bár az áltudományos és ezoterikus nézeteket maga Wieber Orsolya terjeszti, tevékenységének marginális jellege miatt a Laposföld-díj nem őt illeti, hanem azt a teljes döntési láncolatot, amely az ő érdemtelen kitüntetéséhez, ezáltal pedig a tudomány és a józan ész arcul csapásához vezetett. „Az asztrológia állami elismerése rendszerszintű hiba, amelyben a szakmai kontroll hiánya a felterjesztőktől egészen a köztársasági elnöki aláírásig és az ünnepélyes átadásig tetten érhető” – magyarázták.

Fotókon Wieber Orsolya és Rákay Philip:

4 fotó

Mint ismert, Rákay Philip feleségét idén március 15-én Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címmel tüntették ki. Az állami elismerést – az indoklás szerint – „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált művei” miatt kapta Wieber Orsolya.

Ugyanezt az állami kitüntetést 2018-ban Rákay Philip is átvehette a kultúráért is felelős akkori minisztertől, Balog Zoltántól.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top