Az elmúlt években sorra jöttek az olyan tragédiák, megrázó ügyek, amelyek nem elszigetelt történetek voltak, hanem a gyermekvédelem rendszerszintű problémáinak újabb és újabb tünetei. A legutóbbi, és legnagyobb horderejű botrány, a Szőlő utcai javítóintézet ügye volt az, ami a gyermekvédelem látszatkirakatát végül szilánkosra törte. Kiderült, hogy a rendszerből hiányzik az átlátható elszámoltathatóság, az egységes szakmai protokollok következetes betartása, és egy olyan intézményi közeg, ahol a jelzések valóban következményekkel járnak.
Mindemellett, évek óta, egyre többször derült fény arra a gyakorlatra, amikor gyerekeket nem elsősorban bántalmazás, hanem szociális, anyagi okok miatt emelnek ki a családjukból – miközben a szegénység kezelése nem lehetne gyermekvédelmi feladat. És végül ne feledkezzünk meg azokról a csecsemőkről és kisgyerekekről, akik hónapokat, akár éveket töltenek kórházakban, mert nincs hová kerülniük: nincs elég nevelőszülő, nincs elegendő férőhely, nincs családba visszagondozás, nincs kapacitás. A nevelőszülői hivatás alulfinanszírozottsága, az egyre kevesebb jelentkező, és az ellenőrzési mechanizmusok hiányosságai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy időről időre bántalmazási ügyek kerülnek napvilágra ebben a közegben is.
A gyermekvédelem széthullása nem ma kezdődött el
A szakma évek óta hiába jelzi azt is, hogy a hangsúly eltolódott a prevencióról: a családok megerősítése helyett gyakran csak akkor lép működésbe a rendszer, amikor már súlyos a baj. Visszatérő megállapítás, hogy a rendszer krónikusan alulfinanszírozott, súlyos szakemberhiánnyal küzd, miközben a benne dolgozók túlterheltek és alulfizetettek. A túlzott adminisztráció, a magas esetszámok és a folyamatos fluktuáció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a valódi szakmai munka – a gyerekek védelme és biztonságának megteremtése – egyre kevésbé valósul meg.
Ebben a helyzetben az új kormány rendkívül nehéz örökséget vesz át: egy olyan rendszert, amelynek problémái nem egyik napról a másikra alakultak ki, és amelynek helyreállítása hosszadalmas folyamat lehet.
Ugyanakkor éppen a felhalmozódott mulasztások miatt a gyermekvédelem nem tolható tovább a prioritási lista végére. A szakértők egyetértenek abban, hogy bármilyen széles körű átalakítások is várnak az országra, a gyermekek biztonságának garantálása nem lehet másodlagos szempont: ez az a terület, ahol a legkiszolgáltatottabbak védelme miatt rendszerszintű és következetes lépésekre van szükség. Most ezekről a lépésekről kérdeztünk olyan hivatáshű szakembereket, akik a körülmények ellenére kitartottak, és a valódi gyermekvédelemért dolgoztak:
Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakember, jogász, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és vezetője, aki évek óta a gyermekek jogainak érvényesüléséért dolgozik Magyarországon, azt mondta az nlc-nek.: „Számomra nem a mit tegyünk az elsődleges kérdés, hanem a hogyan induljunk el” – mondja. Majd hozzáteszi: „A gyerekvédelem egy megalázott, kihasznált, kizsákmányolt szakma, aminek vissza kell adni a hitelét. Ez csak akkor megy, ha társadalmi üggyé, mindannyiunk közös feladatává tesszük a gyerekek védelmét és a gyerekek jóllétének ügyét. Így biztosan lassabb folyamat elé nézünk, de csak így szavatolható, hogy nem válhat újra politikai termékké a gyerekvédelem, és nem hiteltelenedik el ez a nagyon fontos ügy. Amit még kiemelnék, hogy 21. századi gyerekvédelemre van szükség, amiben a gyerekeknek is szavuk van, amiben minden gyerekjog fontos, és ami képes a digitális gyerekkor kihívásaira is reagálni. Ezeket a célokat pedig csak egy megerősített, méltóságában és tudásában helyreállított szakma tudja biztosítani. Így állnak össze szerintem az elsődleges prioritások ezen a területen.”

Dr. Gyurkó Szilvia
Most nem lehet kapkodni
Herczog Mária, a magyar gyermekvédelem egyik legismertebb kutatója és szakértője jelenleg is azon dolgozik, hogy a legutóbbi fejlemények nyomán tovább finomítsák a Gyermekjogi Civil koalíció 12, illetve 40 pontját, ami részletesen leírja a teendőket. Bár a feladat sürgető, Herczog úgy látja, most nem szabad kapkodni, mert az egész rendszer recseg-ropog, ezer sebből vérzik.
„A legfontosabb egy olyan szakértői munka lenne, ami mélységében elemzi a gyermekvédelem és az ahhoz szorosan kapcsolódó gyermekjólét, alapellátás kérdéseit, és láthatóvá teszi az összefüggéseket, és a teendőket” – mondja a szakértő. Herczog szerint az egyik legfontosabb dolog az alapellátás megerősítése, de ez nem megy gyorsan. Az egészségügy (a megelőzés, családtervezés, szülészet, védőnői ellátás reformja, mentális egészség, mobil szolgálatok, elérhetőség stb.), oktatás (beleértve a napközbeni ellátásokat, szabadidős, szünidei programok) és a családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatások helyi jó színvonalú megvalósítása nagy mértékben csökkentené a gyermekvédelemre nehezedő nyomást. Egyben ezek a szolgáltatások erősítenék a szakellátásban élők megfelelő ellátását is. Ez szolgálja az esélykiegyenlítést is.
Ez nem lesz gyors, de meg kell oldani, enélkül nem lesz változás.
Ahogy azt fentebb is írtuk, a szakemberhiány, nevelőszülői és intézményes ellátás jobbítása kulcsfontosságú lenne a jövőben, ugyanakkor a szakember arra figyelmeztet, hogy csak átfogó, rendszerszintű változtatásokkal valósítható meg, ehhez is a felmérés és az elemzés után szabad csak hozzányúlni, mert nem egyszerű és nincs gyors megoldás.

Herczog Mária
„A gyerekvédelemben a kórházban lévő csecsemők kigondozása, és az újonnan létesített és régi csecsemőotthonok esetében nagyon sürgető feladat, meg kell nézni, miért nem mehettek haza, ki az örökbeadható, és be kell vezetni a speciális nevelőszülői ellátást, kifejezetten a 0-3 évesek számára, erős szakmai támogatással, megfelelő anyagi feltételekkel (nem csak a díjazás a fontos, hanem minden más kapcsolódó kérdés, rezsi-hozzájárulás szolgáltatások elérése a gyerekek számára)” – mondja a szakember. A Szőlő utcai ügy kapcsán pedig kiemeli, hogy a javító-nevelést vissza kell adni a gyermekvédelemnek, és ami a legfontosabb, valamennyi gyermekotthonban a pedagógiai programokat meg kell erősíteni, a dolgozókat motiválni és ellenőrizni kell. A gyerekek számára megfelelő panaszmechanizmusokat kell biztosítani, hogy láthatóak legyenek a visszaélések, és kapjanak segítséget, anélkül, hogy emiatt retorziók érnék őket.
Nincsenek csodák, nem szabad kapkodni, mivel a gyermekvédelem is része a nagyobb rendszernek, minden olyan lépés, ami erősíti a társszakmákat, itt is előrelépést jelent, viszont a látszatintézkedések, a tűzoltás csak elodázza a strukturális, hosszútávú változást, és hamis jóérzést kelthet.
– fogalmaz Herczog, és kiemeli azokat a lépéseket, amik elengedhetetlenek lennének a gyógyuláshoz:
- Gyermekjogi megközelítésű kell, hogy legyen az egész rendszer, ez adhatja a vázat, a kormánynak el kell készítenie az ENSZ Gyermekjogi Bizottság számára a jelentést, ezzel késében vagyunk, a civil jelentés készül
- Integrált, szakma és ágazatközi megközelítés és gyakorlat kell, ezt az EU Integrált gyermekvédelmi is stratégiája segíti,
- Gyermekközpontú költségvetés (child budgeting) , ami azt is jelenti, hogy számolni és láttatni kell a kifejezetten gyerekekre tervezett és költött kiadásokat, és mérni az eredményességet, az un. Társadalmi-gazdasági megtérülést, erre vannak jól használható, elérhető modellek.
A nevelőszülő hálózat jól is működhetne
A nevelőszülői rendszer alapvetően nem egy rossz konstrukció – sőt. Magyarországon már évtizedek óta létezik, és a ’97-es gyermekvédelmi törvény óta kifejezett szakmai irány, hogy a családjukból kiemelt gyerekek lehetőleg ne intézetekben, hanem családi közegben nőjenek fel. A nemzetközi és hazai kutatások is azt mutatják, hogy a családias környezet sokkal jobb a gyerekek érzelmi és mentális fejlődésének. Csakhogy ami papíron működik, az a gyakorlatban egyre inkább messze kerül az elképzeléstől: a jelenlegi rendszer nem tudja az eredeti célját jól betölteni.
A téma kapcsán Varró Gabriellát is megkerestük, aki az SOS Gyermekfalvak kommunikációs és advocacy kampányainak vezetője évek óta dolgozik a gyermekvédelemben, és első kézből látja, hogyan működik (vagy épp akadozik) a nevelőszülői hálózat. A szakember szerint a jelenlegi rendszer nem proaktív: nem megelőz, hanem csak reagál a már kialakult krízishelyzetekre. A helyzetet tovább súlyosbítja a tartós szakemberhiány és a túlterheltség: a nevelőszülői hálózatban és az intézményekben az alapellátásban családokkal dolgozó szakemberek gyakran egyszerre jóval több esettel foglalkoznak a megengedettnél, ahogy a a gyermekotthoni nevelők és nevelőszülők is túlterheltek, miközben a pszichológiai támogatás és a szakmai háttér is hiányos.

Varró Gabriella az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője (Fotó: Varró Gabriella)
Ez nemcsak a szakemberek kiégéséhez vezet, hanem ahhoz is, hogy a rendszerbe bekerülő, sokszor súlyosan traumatizált gyerekek nem kapják meg a szükséges segítséget.
„Amikor a gyereket kiemelik a családból, sokszor már nagyon kevés az esély arra, hogy valaha visszakerüljön” – fogalmaz, és azt is megerősíti, hogy a gyakorlatban a kiemelések mögött jellemzően a szegénység és annak következményei állnak, miközben a rendszer nem képes időben, az első jeleknél segítséget nyújtani a családoknak. A szakmai vezető szerint pont ezért a problémát nem lehet kizárólag gyermekvédelmi eszközökkel kezelni, szélesebb szociálpolitikai beavatkozásokra lenne szükség.
A gyermekvédelmet nem lehet tovább foltozgatni – rendszerszintű változásra van szükség. A prevenció megerősítése, a szakemberek támogatása és valódi garanciák nélkül a problémák újratermelődnek
– teszi hozzá Varró, hozzátéve, hogy a pár hónapja bejelentett nevelőszülői béremelés szükséges, de nem elégséges. Hiányos a családok és gyermekvédelmi dolgozók pszichológiai megtámogatása, a szupervízió, magas a kiégés veszélye, magukra vannak hagyva, miközben traumatizált gyerekekkel dolgoznak 0-24-ben. Mindezt ráadásul alacsony bérezés mellett teszik, ami tovább rontja a szakma presztizsét és nem teszi vonzóvá a pályaválasztáskor sem.
A szakember az örökbefogadás kapcsán is fontos észrevételt tesz: „Az örökbefogadók száma évek óta csökken. Érdekes lenne megnézni, mi okozza pontosan a létszámcsökkenést, de tény, hogy 2021 óta a megváltozott szabályozás nem kedvezett ennek, egyedülálló gyakorlatilag nem fogadhat örökbe gyereket, csak a köztársasági elnök engedélyével.
Ez teljesen nonszensz, hiszen a családforma mára jelentősen megváltozott, a gyereket nevelő családok 30 százaléka egyszülős”
Kell a változás!
Az utóbbi hónapokban több figyelem jut a gyermekvédelemre, mint az elmúlt években bármikor, de a megszólaló szakemberek alapján ez önmagában még nagyon kevés lesz. Abban szinte teljes az egyetértés, hogy nincsenek gyors megoldások, és főleg nincsenek olyanok, amik néhány látványos intézkedéssel rendbe tesznek egy évtizedek óta alulfinanszírozott, túlterhelt rendszert. Ha valami kiderült az elmúlt időszak botrányaiból, az az, hogy a problémák tüneti kezelése nem segít. A kérdés az, hogy most tényleg elkezdődik-e egy lassú, következetes építkezés – vagy marad minden ugyanúgy, és egy új botrányig kevesebbet beszélünk róla.
Reményt ad dr. Katonáné Pehr Erika szakjogász, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagjának válasza, akit szintén megkerestünk a téma kapcsán. A szakember azt írta: „Nem fogalmaznék meg kiragadott javaslatokat, mert a Tisza párt elfogadott programjában a gyermekvédelmet érintő javaslatokkal egyetértünk. A Gyermekjogi Civil Koalíció a nyilatkozataiban, a javaslat-csomagjaiban is hasonló reformokat sürgetett eddig is.”