nlc.hu
Életmód & Egészség

Megszólalt a NAV az 5 ezer forintos dízeltámogatás kifizetéséről

A dízeltámogatásról közölt fontos részleteket a NAV.
dízel

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV közleménye szerint a legfeljebb 150 lóerős, kizárólag dízelüzemű gépjárművek üzembentartói összesen 20 ezer forint támogatást kapnak négy részletben, amit automatikusan utal a kincstár. Azoknak, akiknek a NAV nem ismeri a bankszámlájuk adatait, a postás kézbesíti az összeget.

A jogosultaknak tehát nincs teendőjük, nem kell kérelmet benyújtaniuk, és külön bankszámlaszámot vagy kézbesítési címet sem kell bejelenteniük – hangsúlyozta az adóhatóság.

A NAV a támogatás részletszabályairól, a jogosultak pontos köréről és az utalási dátumokról rövidesen tájékoztatót publikál a honlapján, a www.nav.gov.hu címen, valamint a sajtóban és a közösségi médiában is minden szükséges információt közzétesz – üzenték.

Megszavazták: 20 ezer forintot kapnak a dízelesek

Az Országgyűlés 123 igen, 32 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett fogadta el szeptember 15-én a dízelautósok támogatásáról szóló javaslatot.

Magyar Péter szeptember 11-én jelentette be, hogy a dízelárak folyamatos emelkedése miatt decemberig havi 5 ezer forintos támogatást kapnak a legfeljebb 150 lóerős dízelautók tulajdonosai. A kormány számításai szerint az intézkedés közel egymillió autóst érinthet, akik így az év végéig összesen 20 ezer forint támogatáshoz juthatnak. A miniszterelnök szerint a támogatás célja, hogy azoknak segítsenek, akiket a leginkább sújt a dízel árának növekedése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nagy teljesítményű és drága autók tankolását nem kívánják az adófizetők pénzéből támogatni.

Többen is bírálták a dízeltámogatást

Az intézkedést több kritika is érte, többek között Zsiday Viktor részéről is. A közgazdász szerint a támogatás költségeit végső soron azok is viselik, akiknek nincs dízelautójuk. Úgy véli, az autótulajdonosok jellemzően jobb anyagi helyzetben vannak, ezért társadalmi szempontból is kérdéses lehet a támogatás módja.

Toroczkai László is bírálta az intézkedést: a Mi Hazánk a Fideszhez hasonlóan inkább a korábbi védett üzemanyagárak visszaállítását szerette volna.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top