
Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – adta hírül az MTI. A nyilvános pályázati eljárás lezárását követően Kármán András pénzügyminiszter nevezi ki őket a posztra.
A Pénzügyminisztérium közlése szerint az új vezetés előtt álló feladat jelentős: vissza kell építeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai tekintélyét és a szervezetbe vetett közbizalmat, miközben egy hatékonyabb, ügyfélbarátabb és korszerűbb adóhatóságot kell létrehozni. Ebben a NAV felkészült és tapasztalt munkatársaira is számíthatnak.
48 pályázót utasított maga mögé
Rózsáné Sádt Mónika több évtizedes, széles körű adószakmai tapasztalattal rendelkezik, a könyvvizsgálattól kezdve, az adóbevallások, adójelentések készítésén keresztül a kockázatkezelési rendszerek felügyeletéig számos területen dolgozott. Jelenlegi munkahelyén, a DIAGEO Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet, és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel.
Sisák Attila több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adó- és költségvetési csalások, a pénzmosás, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Pályafutása során a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV kötelékében dolgozott a közvagyon védelméért. Jelenleg az OTP Bank Szankciós Szűrési Osztályát vezeti.
„Az előző kormányzat alatt a NAV politikai befolyás alá került, az adóhatóság közbizalma és szakmai hitelessége pedig meggyengült. Az új vezetés egyik legfontosabb feladata ennek helyreállítása. (…) A NAV-nál a jövőben senki nem számíthat politikai védelemre vagy kivételezett bánásmódra” – hangsúlyozta közleményében a Pénzügyminisztérium.
A kormányváltással távozott a NAV-elnök
Vágujhelyi Ferenc, a NAV korábbi elnökének megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt, azt követően a szervezetnél az elnöki feladat- és hatásköröket Tamásné Czinege Csilla látta el.
Kármán András május 20-án mentette fel a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi posztjáról Demeter Tamás pénzügyőr altábornagyot. Utódja megbízottként Domokos Ferenc, a hivatal Bűnügyi Főigazgatóságának főigazgatója lett.
Kiemelt fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László