Életmód

“A popsim egy rózsa, ami csak a külső szirmát nyitja ki!”

"Eddig három barátnőmnél próbáltam. Katival nem működött, mert aranyere volt. Ő sem akarta, és én is féltem tőle, mert nem akartam neki ártani. Az egyik lány, Tündi, 23 éves volt. Ő volt a csúcs. Jobban élvezte, mint a hüvelyi szexet" – vallomások az análszexről.

“Tündi teljesen feloldódott közben és más dimenzióba került. Miközben én kényeztettem a hátsóját, ő ingerelte a csiklóját, és hatalmasakat élvezett. Próbáltuk szabályozni az anális szex mennyiségét, mert tudtuk, hogy lehetnek káros hatásai. Aztán Rózával is próbáltuk, ő 30 éves gyönyörű nő volt. Na, ő nem szerette az anált, mert olyan érzése volt, mintha kakilnia kellene. Kétszer próbáltuk, hosszú előjáték után. Fájdalmas volt neki, aztán befeszült, az első alkalommal még sírt is. Ez viszont az én lelkemnek esett rosszul. Én nem azt szeretném, hogy a nő, akit szeretek, szenvedjen, hanem azt, hogy az egekben röpítsem” – meséli Roland.

“Ötvennégy éves vagyok, néhány éve elváltam a férjemtől. Ezek után ismertem meg Palkót, aki megismertette velem az anális szexet. Soha nem gondoltam magamról, hogy valaha el tudom ezt fogadni. Palkó sokat beszélt nekem arról, hogy ő mennyire kedveli, ha izgatják az ánuszát. Palkó arra kért, hogy izgassam a popsiját, majd kisebb segédeszközöket, vibrátorokat is felhelyeztem neki. Mindez olyan meghitt kapcsolatban történt, ahol boldog voltam, hogy örömet szerezhettem neki. Annyira élvezte, hogy bennem is felébredt a kíváncsiság. Néhány hónap alatt jutottam el oda, hogy be tudtam fogadni Palkó péniszét. Hozzáteszem, Palkónak nem nagy a hímvesszője, ami ebben az esetben egy áldásos adottság. Először még így is fájdalmat éreztem, de ez csak az első alkalommal volt. Aztán másodszor már teljes volt az élvezet!” – meséli az 54 éves Margó.

“Rosszul vagyok az anális szex emlegetésétől. Volt egy férjem, aki évekig arra kényszerített, hogy a szexuális aktusok alatt dugjam meg, egyre nagyobb tárgyakkal. Undorodtam tőle, magamtól, az egész helyzettől. Volt, hogy hánytam, miközben egy uborkát dugtam fel neki. Megfenyegetett, ha nem teszem, akkor ő teszi velem. Ma már tudom, hogy ezt szexuális bántalmazásnak hívják. El is váltam tőle, és most örülök, hogy nincs szex az életemben” – emlékszik vissza a 42 éves Virág.

Többször próbáltam az anális szexet, de csak egyetlen élményem van, amikor sikeres volt. Nagy a hímvesszőm, kevés lány tudja befogadni, éppen ezért nem is merek az anális szex ötletével előhozakodni. Egyetlen barátnőm volt eddig, aki élvezte, ha hátulról a fenekébe hatoltam, persze nem tudtam teljesen bejutni, de így is jó volt. Azt a szorítást nem felejtem soha, a legvadabb szexuális fantáziáimban újraélem azt az élményt. Tisztában vagyok vele, hogy túl nagy a farkam” – vallja Botond.

“Már kétszer próbáltam az anális szexet, mindkettő borzalmas élmény volt. Mivel a srácok elvárják a lányoktól, hiszen minden pornóban ezt látják, azt gondoltam, ettől leszek jó nő. Persze még fiatal kis fruska voltam, és butuska, belementem akkor is, amikor egy porcikám sem kívánta. Borzalmas volt, a srác is egy jó nagy bunkó volt, azt sem tudta, hogy hogyan kell. A kínok kínját éltem meg, fájt, hasogatott, kakilnom kellett, aztán meg ülni sem tudtam, másnap azt éreztem, mindenem kijön a végbelemen. Szóval nem volt leányálom. A második ennél lightosabb volt, de az is nagyon fájdalmas, ráadásul ez a srác is egy jó nagy tahó volt. Hát így jártam én” – meséli a 19 éves Luca.

Az anális szex az a téma, amiről még a legbensőségesebb emberi kapcsolatokban is csak ritkán beszélünk. Sokszor évek telnek el a párkapcsolatban – vagy netán egy egész élet – anélkül, hogy a pár egyik vagy másik tagja ki merné mondani, hogy szeretné az anális szexet kipróbálni. Titkos vágyak és fantáziák szólnak erről, bár ma már a pornófilmek forgatókönyvének elengedhetetlen tartozéka. A nő puncijából a fenekébe hatol a hímvessző, a nő egyre jobban élvezi, a hangulat a tetőfokára hág, mindenkinek hatalmas orgazmusa van. Ez izgalmasnak tűnik, bár a képernyőn tátongó ánusz nem épp biztató látvány. Ahhoz, hogy valóban élvezhető legyen az anális szex, semmiképpen sem a pornófilmekben látott módon kellene hozzákezdeni.

Kezdjük az elején. Tehát anális szex létezik, és a szexualitás egyik igen izgalmas formája lehet akkor, ha bizonyos szabályokat betartunk, és körültekintően csináljuk. Azonban, mielőtt rátérnék arra, hogyan kell jól csinálni és mire kell figyelni, előbb arról írnék, mi is történik ilyenkor.

Ahhoz, hogy egy nő vagy férfi el tudja dönteni, hogy kíván-e befogadó fél lenni, tudni kell azt, hogy mi is történik a végbélzáró izmokkal.

Igen, a férfi is lehet befogadó fél, és nem csak a homoszexuális pároknál. Vannak olyan szexuális játékok is, amikor a férfi fogadja be a női ujjakat vagy egy szexuális segédeszközt.

Azonban, mielőtt döntünk arról, ki szeretnénk-e próbálni az anális szexet, érdemes tudnunk, hogy milyen igénybevételnek van kitéve a popsi izomzata.

“A popsim egy rózsa, ami csak a külső szirmát nyitja ki!”

A végbélzáró izom két izomgyűrűből tevődik össze. A külső izomgyűrűnek harántcsíkolt izomzata van, aminek az a jellemzője, hogy képesek vagyunk tudatosan nyitni és zárni. Azonban van egy felső izomgyűrű is, ami sima izomrostokból áll, és ezt csakis reflexek nyitják és zárják. Amikor a székletrög belülről kifelé haladva eléri a sima izmot – a felső izomgyűrűt –, akkor érezhető a székletürítési inger, és ilyenkor a belső izomgyűrű reflexszerűen kinyílik. Ekkor már csak a külső izomgyűrűvel tartjuk vissza a székletet. Székletürítés után mindkét izom összehúzódik, és a folyamat ismétlődik mindannyiszor, ahányszor székletrög érkezik a belső sima izomhoz. Azonban az anális szex esetében a férfi hímvessző (ami jóval vaskosabb, mint egy normál széklet) kívülről befelé hatol.

Hiába becézgeti a férfi a kedvesét, hogy: “Engedd el magad, drágám!” , hiába mondja neki, hogy: “Minden nagyon finom lesz, ne félj!” , cirógatja a hátát, mellét, az ánusz környékét, a nő csakis a külső izomgyűrűt képes ellazítani, mert csakis ezt tudja tudatosan irányítani, a belsőt nem. Mivel a hímvessző kívülről befelé hatol, ezért ez az izomgyűrű reflexszerűen sem nyílik meg. Ebből következik, hogy a hímvesszőnek ezt a belső izomgyűrűt át kell törnie. Ez pedig fájdalommal és a belső izomgyűrű záróképességének gyengülésével jár. A károsodás után már csak a külső izomgyűrűvel tudjuk szabályozni a székletürítést, ám ez az izom is csak akkor tartja meg állóképességét, ha intimtornát végzünk, és rendszeresen edzésben tartjuk.

  • A férfiak fantáziáját izgatja, hiszen az ánusz egy sokkal erősebb izomgyűrű, mint a hüvely izomzata. Tehát egy intenzívebb szorítást produkál a popsi izomzata, mint a hüvelyé, és ez adja a különleges élményt a férfiak részére. A hímvessző mélyebbre tud hatolni az ánuszban, mint a hüvelyben, ez is magával ragadó érzés a férfi számára. Nem beszélve arról, hogy az anális szex alkalmával a nő maximális bizalma azt az érzetet kelti a férfiben, hogy a nő feltétel nélkül elfogadja őt.
  • A nő részére az anális szex a nagyfokú odafigyelés és egymásra hangolódás miatt lehet nagyon intim. Vannak, akik szerint sokkal intenzívebb érzést élnek meg, mert a popsi tele van idegvégződésekkel, míg a hüvelyben csak a G pont az a terület, ahol vannak érző idegek. Éppen ezért ha nem megfelelően kezdenek hozzá az anális szexhez, akkor nagy fájdalommal járhat. Az anális szex sok nő fantáziáját izgatja, hiszen “rossz kislánynak” érzik magukat, mert valami olyat mernek tenni, ami “bűnös”. 

 

Mik a szabályok?

1. Intim környezet, bizalommal teli légkör

Az anális szex akkor tud létrejönni, ha bíztok egymásban, különösen a befogadó fél bízik partnerében, hiszen ő van kiszolgáltatott helyzetben. Fontos, hogy zavartalanok legyenek a körülmények, és egyikőtök se idegenkedjen az anális szeretkezéstől. Csak a másik kedvéért nem érdemes belemenni az anális aktusba, mert nem fogod élvezni. Ebben az esetben egy kötelező, kényszerű, szorongató együttlétté válik. Fontos, hogy te is ki akard próbálni, és nyitott legyél rá!

2. A türelem kinyíló rózsát terem!

Ha rászántuk magunkat arra, hogy kipróbáljuk az anális szexet, akkor nem árt betartani néhány fontos szabályt. Talán a legfontosabb, hogy nem szabad ajtóstul rontani a házba, csak szépen fokozatosan és óvatosan. Először is a popsit szoktatni kell ahhoz, hogy kívülről befelé történő behatolásban lesz része. Ahhoz, hogy ez majd könnyen menjen, először csak óvatosan kell próbálkozni, hiszen az izmoknak is szoknia kell a gyűrődést. Először egy ujjal, majd két ujjal, aztán később egy kisebb méretű vibrátorral érdemes behatolni, és csak ezek után a hímvesszővel. Fontos, hogy lassan, apránként, a szexuális játékok alkalmával óvatosan játsszunk párunk popsijával, hiszen a fokozatosság meghozza a gyümölcsét. A párunk nem fog visszariadni, tiltakozni, mert már ezek a szoktató játékok is élvezetesek számára. Csakis néhány játékos alkalom után próbáljunk hímvesszővel türelmesen behatolni!

3. A higiénia elengedhetetlen

Ha análisan szeretnél szexuális életet élni, akkor nagyon fontos, hogy a tápcsatornád legalsó része, a végbél tiszta legyen, és ne legyen benned széklet. Ha ez nem így alakul, akkor érdemes beöntést végezni, hogy kiürüljön a salakanyag. A táplálkozásra is fontos odafigyelni, hogy az aktus alatt ne zavarjon meg az esetlegesen fellépő szélgörcs. Ez kizökkent a szexből, szégyenérzetet vonz maga után, a szagokról ne is beszéljünk! Tehát csakis tisztán és üres végbéllel kezdj neki az aktushoz!

4. Mindenképpen használj síkosítót!

A hüvellyel ellentétben a popsi nem síkosítja magát. Éppen ezért ahhoz, hogy a pénisz fájdalom nélkül képes legyen bejutni a hátsó bejáraton, mindenképpen szükséges a síkosítás. Legjobb, ha vizes alapú síkosítót használtok. A síkosított óvszer mellé is szükséges a síkosító zselé, tehát mindenképpen legyen kéznél az aktus során. A végbél szövetrendszere érzékeny, éppen ezért még síkosítás mellett is fennállhat a veszélye annak, hogy a végbél bereped. Ezt ne kockáztasd meg!

5.  Az aranyér kizáró tényező!

Ha a befogadó félnek aranyere van, akkor ne akarj vele análisan szeretkezni! Előfordulhat, hogy az aranyér vérezni kezd az igénybevételtől, ami nagyon zavaró és fájdalmas. Mindezek mellett bűntudatot fogsz érezni, hogy “kárt tettél” a kedvesedben. Olyan markáns élménnyé válhat az anális behatolás, hogy a megélt tapasztalat esetleg hosszú időre elveszi mindkettőtök kedvét az ismétléstől.

6. A hosszú köröm problémája

Akár egy nő kényezteti a párja ánuszát, akár egy férfi, nagyon fontos, hogy a köröm ne sértse meg a végbél belső szövetrendszerét. Ha nem figyelünk a karcoló hosszú körömre, akkor óhatatlanul is sérülést tudunk okozni, tehát anális szexhez nem javasolt a hosszúra nőtt köröm!

7. A párod és saját magad biztonsága érdekében törekedj a fertőzések elkerülésére!

Az anális szex aranyszabálya, hogy sem pénisszel, sem segédeszközzel nem ajánlatos a popsiból hüvelybe behatolni úgy, hogy ne váltanál óvszert! A végbélben még alapos tisztálkodás után is rengeteg mikroorganizmus található, ami a hüvelybe jutva fertőzésekhez vezet. Hiába tisztálkodik alaposan a befogadó fél, a fertőzésveszély akkor is fennáll. Ezen kívül a szexuális úton terjedő betegségek az anális szex útján is terjednek, tehát az óvszer használata kötelező még stabil párkapcsolatban is! Ilyenek a HIV vírus, a szifilisz, a gonorrhea, a herpesz, az E-coli baktérium és a hepatitisz vírus több típusa is.

8. Ne erőltesd!

Vannak nyitott szexualitással rendelkező emberek, és vannak olyanok, akik a neveltetésük folytán nagyon riasztónak, undorítónak és bűnösnek érzik az anális szexet. Ilyenkor ne várd el a párodtól azt, hogy egyik napról a másikra készen álljon és élvezze az anális szexet! Azok az emberek, akiknek riasztó a szex ezen formája, nem fognak csak azért megváltozni, mert te szeretnéd! Ilyenkor fontos beszélgetni róla, kedvet csinálni hozzá érintésekkel, finom cirógatásokkal, majd kezdetben egy ujjbegyes behatolással. Ha jó érzés kíséri ezeket a játékokat, akkor egy idő után a párodnak is megjöhet a kedve hozzá!

9. És még valami…

Azt, hogy a sztrapacska ízlik-e, csakis egy kóstolás után fogod megtudni. A szexuális önismeret része lehet, ha kipróbálod és megtapasztalod, hogy neked tetszik-e az anális szex, vajon te találsz-e benne örömet. A szabályok betartása hozzásegíthet ahhoz, hogy ha rászánod magad a kóstolóra, akkor azt úgy tedd, hogy ne sérülj meg. De az sem baj, ha nem érzel kedvet hozzá, hiszen a szex hagyományos formája is megadhatja számodra azt a szexuális játékteret, ahol maximális élvezetekhez juthatsz, és kiegyensúlyozott, egészséges szexuális életet élhetsz. Egy a fontos, tudd önmagadról, hogy mi a jó neked!

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

 

Olvass még a szexről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top