nlc.hu
Európa-bajnokság
A meccsre járás lett az új Tinder?

A meccsre járás lett az új Tinder? Nemcsak egy rosszul célzott labda, hanem Cupidó nyila is eltalálhat bennünket egy mérkőzésen

Utánajártunk, hogy mennyire igaz az a mondás, miszerint a meccsre járás vált az új Tinderré. Vajon tényleg könnyebb párt fogni magunknak egy focimeccsen?

A szerelem bárhol ránk találhat. Gyakran hallani, hogy a romantika akkor fog megérkezni az életünkbe, amikor a legkevésbé számítunk rá. Persze sok szingli számára ez a mondat egyfajta üres frázist jelent, hiszen hogyan is lehetne megtalálni a másik felünket úgy, ha csak ölbe tett kézzel ülünk?! Így hát sokan megpróbálják a kezükbe venni az irányítást, és különféle helyeken, eseményeken jelennek meg, randi applikációkat töltenek le azt remélve, hogy egyszer majd eltalálja őket is Cupido mérgezett nyila.

Megeshet, hogy az ember már megunta az üres és tartalom nélküli csevegéseket a randi appokon, járt több vakrandin, kimerítette a párban élő barátai haveri körét, a helyi szórakozóhelyeken pedig már a pultosok nevét is ismeri, ennek ellenére még mindig nem érkezett meg számára a várva-várt siker. Ekkor jöhet mindenki számára az égető gondolat: talán más helyeken is meg kellene próbálni az ismerkedést.

De mégis hol ismerkedjünk?

Nem tagadom, volt, hogy én is eljutottam erre a pontra, és kétségbeesve tettem fel magamnak a kérdést: hova is kellene mennem ahhoz, hogy új embereket ismerjek meg? Bár a lehetőségek tárháza határtalan, ha az ember nem akar elkezdeni táncórákra, főző tanfolyamokra, könyvklubokba vagy edzőtermekbe járni, akkor hamar rájön arra, hogy talán mégsem olyan könnyű „csak úgy összefutni” valahol életünk szerelmével.

Aztán jött a 2021-es Európa-bajnokság és jómagam is rájöttem, hogy tökéletes helyszín lehet az ismerkedésre egy focimeccs is.

Ha jobban belegondolok, már a három évvel ezelőtti Eb előtt is megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy egy focimeccs – a mérkőzés adta szórakozási lehetőségeken kívül – akár egy jó ˝cserkészési˝ helyszín is lehet. Egy váratlan ötlettől vezérelve a húszas éveim elején az egyik legjobb barátnőmmel felkerekedtünk, hogy Székesfehérváron megnézzünk egy meccset, ahol minden kétséget kizáróan jó pár elismerő pillantást is bezsebeltünk magunknak a focirajongó férfiaktól. Február vége volt, amikor a borzadályos hidegben felültünk a kakasülőnkre, a szurkolók pedig azonnal kiszúrtak minket. Közülük pedig egy néhánnyal beszédbe is elegyedtünk. Mivel pusztán a poén kedvéért néztünk le a mérkőzésre, és akkoriban a helyszínen kapható sör és popcorn jobban mozgatott minket, mint az ismerkedés, egy új hódoló helyett csak egy jó élménnyel és egy felfázással gazdagodtam a kalandunk után.  

Képünk illusztráció - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Képünk illusztráció – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Jó pár évvel később azonban – és talán pár fokkal elkeseredettebben – már tudatosabban mentem ki az Eb mérkőzésekre. Nemcsak a jó mókát, hanem az ismerkedési lehetőséget is megláttam ezekben az eseményekben, hiszen a foci rengeteg embert megmozgat, és aki a sportokat szereti, az rossz ember nem lehet – gondoltam.

Gondolataimat úgy érzem, hogy nőtársaim is osztották, mivel talpig sminkben és csinosabbnál csinosabb ruhákban érkeztek ezekre az eseményekre, hogy aztán órákon át a fűben üldögéljenek. Ezt már jómagam is talán kicsit túlzásnak találtam. Nem kellet félteni persze a férfiakat sem, akik elismerő tekintettel pásztázták ezeket a női szurkolókat, éppúgy, mintha egy szórakozóhelyen lennének.

Egy futballmeccs tényleg ideális hely a találkozáshoz?

A valóságban egy futballstadion azonban pont az ellenkezőjét képviseli annak, amit az ember egy romantikus találkozáshoz elképzel. Zsúfolt, elképesztően hangos, a legtöbben már nem is szomjasak ilyenkor, a helyszínt pedig céltudatosan arra tervezték, hogy mindenki a pályán tartsa a tekintetét.

Ennek ellenére mégis jó táptalaja lehet az ismerkedésnek, ugyanis az izgalom végig érezhető a közönség soraiban, a meccs eseményeinek kibeszélése gördülékennyé teheti az első beszélgetést és ha netalán egy gyönyörű gólt is láthatunk a stadionban, akkor rögtön az egekbe szökik a jókedv és a hangulat.

Egy intenzív futballmeccs tehát jó alapja lehet egy szenvedélyes találkozásnak, ami akár az est folytatásának sorsáról is dönthet. Hogy miért? Ha az a csapat nyer, akinek szurkoltunk tovább ünnepelhetünk, ha pedig veszít, akkor lehet vigasztalni egymást hajnalig.

Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images

Fotó: Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images

Van példa jó pár ˝love storyra˝

Cikkemben azonban nem csak a stadionokban folyó meccsekről szeretnék szót ejteni, amik az ismerkedés ideális helyszíneként szolgálhatnak, hanem a városokban helyet kapó óriáskivetítőknél rendezett közös meccsnézésekről is. Bár itt nem tudja elragadni az embereket a stadion miliője, azonban a rengeteg ember jelenléte ugyanúgy euforikus hangulatot tud szolgáltatni, illetve a nagy tömeg arra is ˝késztetheti˝ az embereket, hogy kicsit közelebb kerüljenek egymáshoz.

Lapunknak e téma kapcsán a 29 éves Olívia is nyilatkozott, aki egy nyári estén élte át, hogy milyen érzés is szerelmet találni egy focimeccsen.

„Bár nem vagyunk nagy focirajongók, mégis kimentünk a Városligetbe meccset nézni egy barátnőmmel, a hangulat kedvéért. Rengetegen kint voltak, de szerencsénk volt és sikerült leülnünk egy asztalhoz.

Nem sokkal később két férfi közelített meg minket, akik megkérdezték, hogy leülhetnek-e az asztalunkhoz, mert nem találnak rendes ülőhelyet maguknak. Mi igennel feleltünk, én pedig beszédbe elegyedtem az egyikőjükkel. Nagyon jól éreztük magunkat a fiúval, végig nevettük az egész estét, szurkoltunk a magyar csapatnak. Az este végén már éreztem, hogy lesz ennek folytatása.

Romantikus módon még egy taxit is hívott nekem, hogy biztonságban hazaérjek. Egy évig találkozgattunk még ezek után, de végül nem lett belőle sírig tartó szerelem.”

A meccsre járás az új Tinder?

Bár az előbbi történet igazán szívmelengető volt, feltűnt számomra, hogy nem úgy kezdődött, hogy: “pasit vadászni mentem a meccsre, és sikerrel is jártam.” Egyre inkább éget tehát a kérdés, hogy: akkor a meccsre járás most tényleg az új Tinder vagy sem? Körbekérdeztem egy kicsit tehát.

Véleményem szerint nagyon jó a hangulat ezeken a meccseken és nem tagadom, mindig megfordul a fejemben, hogy de jó lenne, ha ma megismerkednék egy helyes férfival. De nem azért járok mérkőzésekre, mert elkeseredetten párt szeretnék találni magamnak, viszont jó dolog, hogy lehetőséget ad az ismerkedésre.

– árulta el lapunknak Vanda.

„Én most éppen azt tanulom, hogy ne kajtassak senki után, spontán szeretném bevonzani a jót, így hát egyáltalán nem mennék ilyen céllal egy focimeccsre…” – nyilatkozta Diána.

Szurkolók a Magyarország - Csehország barátságos labdarúgó mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Szurkolók a Magyarország – Csehország barátságos labdarúgó mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

„Nem tagadom, volt már olyan, hogy azért mentem el egy focimeccsre, mert tudtam, hogy ott lesz a pasi, akit kedvelek. Sajnos nem jött össze a dolog, mire odaértem, másnak csapta már a szelet.” – terítette ki lapjait Heléna.

„Mindig igyekszem csinosabban felöltözni, ha meccset nézni megyünk és néha talán keresem is a szememmel a jó pasikat. De odamenni nem merek hozzájuk, így általában itt meg is akad a történet.”  – jött a negyedik válasz Anditól.

Persze, mint mondják, minden két emberen múlik, így megkérdeztem néhány szingli férfi ismerősömet is, hogy ők mit gondolnak a helyzetről.

Nem tagadom, volt már olyan, hogy leszólítottam egy csinos lányt, aki a fűben üldögélt a barátnőivel. Szerintem klassz hely az ismerkedésre!

– árulta el Ricsi.

„Rengeteg csinos lány érkezik a meccsekre, így bár nagy focirajongó vagyok, ha látnék valaki olyat, aki nagyon megragadja a figyelmem, akkor odamennék hozzá. De azért a meccset is nézni akarom…” – nyilatkozta Tomi.

Érdekes, hogy ezt kérdezed. Nekem a meccsre járás és a Tinder összefonódik. Rögtön felcsapom az appot és lesem, hogy melyik lány jár a közelben. Ha pedig valaki visszaír, akkor máris megkérdezem tőle, hogy nincs-e kedve közösen nézni velem a játékot.

– árulta el taktikáját Laci.

Mindezeket hallva kétségtelen, hogy egy szenvedélyes pillanat megosztása nagy dolgokat eredményezhet. Azt sem lehet letagadni, hogy mind a nők, mind a férfiak fejében ott motoszkál a pártalálás lehetősége egy-egy meccsnézés során, azonban az esetek többségében egyik nem képviselője sem csak azért vált jegyet egy stadionba vagy megy ki egy óriáskivetítőhöz, hogy ˝love storyt˝ írjon magának. Ha azonban úgy alakul, hogy összesodorja őket a sors valakivel, akkor nem állnak a romantika útjába.

A poén az, hogy bár én szerettem volna, nem talált rám a szerelem a focimeccsen. Pár héttel annak befejeztével ismerkedtem meg a vőlegényemmel egy olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítottam rá. Így hát én csak a kezdeti ˝üres frázist˝ tudom erősíteni, miszerint a szerelem ott találhat ránk, ahol egyáltalán nem számítunk majd rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top