Németország harmadik alkalommal rendezi meg a kontinenstornát, a magyar labdarúgó-válogatottnak pedig ez lesz az ötödik szereplése az Európa-bajnokságon. A nagy eseményre a hazai sztárvilágból is rengetegen kíváncsiak, köztük Pataki Attila is, aki reméli, hogy izgalmas meccseket tartogat számunkra a magyar csapat.
“A magyar ember nagyon sportszerető”
Az Edda frontembere elárulta, hogy bár óriási focirajongó, nem lesz könnyű követnie a mérkőzéseket, ugyanis rengeteg fellépése van a bajnokság időszakában. Ha azonban mégis lesz szabad estéje egy-egy mérkőzés alkalmával, akkor szívesen összeül majd otthonában a barátaival és családtagjaival, hogy közösen szurkoljanak a magyar labdarúgó-válogatottnak.
„A zenekarban is van pár foci ˝fan˝ (rajongó – a szerk.) velük is tartjuk mindig telefonon a kapcsolatot. Sőt, elárulom, hogy volt olyan is, amikor a koncert kezdés előtt EB-meccset néztek és oda akarták tenni magukhoz a telefont a koncert ideje alatt is. Persze mondtam nekik, hogy szó sincs róla, bár tudom, hogy az ember nem visszanézve tud a legjobban örülni, hanem akkor, az adott pillanatban.” – mondta.
A tehetséges zenész szerint a foci sikere leginkább abban rejlik, hogy az egyik legvarázslatosabb játék, amit az emberek mindig szívesen néznek a benne rejlő izgalmak miatt. Hozzátette azt is, hogy a magyar ember nagyon sportszerető, ezért érthető, hogy a labdarúgás világa iránt is érdeklődik.
„A mi családunkban is nagyon nagy kultusza van a focinak. Édesanyám testvére egyszeres magyar válogatott kapus volt, illetve a szülővárosomban is csak kétfajta ember létezett: az, aki tudott focizni és játszott, illetve az, aki nem tudott, de így is játszott.”
Véleménye szerint hullámzó a magyar csapat teljesítménye
A frontember a megérzéseit is elmondta lapunknak az idei szezonnal kapcsolatban.
„Rendkívüli módon tud hullámzani a magyar csapat. Ez az, amit nem értek. Eddig veretlen volt, de nemrégiben kapott egy 2-1-es furcsaságot az írektől, amit nem értettem. Nincsenek még formában, valami ilyesmi látszódott rajtuk. A pályán félig-meddig meg kell halni, és én ezt nem láttam rajtuk. Nemhogy nagyon, de egy kicsit sem haltak meg a pályán. De majd alakul…” – mondta el véleményét az énekes, aki az alábbi üzenetet intézné a válogatotthoz:
Igyekezzenek úgy játszani, ahogy mi zenélünk! Ezt azért mondom, mert mi Gömöry Zsolttal és a zenekarommal mindig a maximális teljesítményt nyújtjuk, a szenvedély bennünk van. Ha mi ilyen hamisan zenélnénk néhanapján, akkor minket téglával dobálna le a közönség a színpadról. Az üzenetem tehát ez: fiúk, egyetlen hamis hangot sem engedhettek meg magatoknak a pályán – minden rúgásnak tökéletesnek kell lennie!
– zárta le a frontember.