Valóságos hősként fogadták Münchenben azt a skót futballszurkolót, aki Glasgow-ból gyalog jutott el a pénteken kezdődő Európa-bajnokság egyik helyszínére. Mint az MTI írja, Craig Ferguson csütörtökön érkezett meg a bajor főváros központjába, a Marienplatzra, miután 41 nap alatt közel 1600 kilométert tett meg. Túrája jótékony célokat is szolgált: férfiak mentálhigiéniás kezelésére gyűjtött több mint 64 ezer eurót.
Skót szurkolók százai várták Münchenben, nagy ünneplésben részesült, a végén pedig meglocsolták bajor sörrel.
“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Csak az adrenalint és a motivációt használtam, hogy eljussak a célig. Egy pillanatra sem változtatnék utólag a tervemen. Az utazás minden részlete, a jók és rosszak is idevezettek” – fogalmazott Ferguson lelkesen, de kimerülten.
A skótok pénteken kezdik meg az Eb-t a házigazda németek ellen Münchenben, aztán jövő héten szerdán a svájciakkal találkoznak Kölnben, majd a csoportzáráson, jövő vasárnap a magyar válogatottal mérkőznek meg Stuttgartban.
Amúgy a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Steve Clarke azt nyilatkozta a napokban, hogy azzal a mentalitással vágnak neki a kontinenstornának, hogy mindenkit tisztelnek, de senkitől sem félnek. “Ez egy négycsapatos szakasz nyitómeccse lesz, 3 mérkőzés vár ránk. Tudjuk, mit kell tennünk, hogy továbbjussunk, és csak erre összpontosítunk. Mindenki teljesen egészséges, szárnyal, készen áll” – nyilatkozta. A szakvezető azt is hozzátette: tisztelik a rendező nemzetet, tudják, hogy jó csapata van, de remélhetőleg mindenkinek meg tudják mutatni, hogy ők is jó válogatottat alkotnak.
Kiemelt fotó forrása: Instagram / craigferguson_1