Lamine Yamal, a spanyolok csatára a foci-Eb-k történetének legfiatalabb játékosa, szombaton ünnepli a 17. születésnapját. Viszont lehet, hogy a kora gondot okoz majd neki és csapatának a vasárnapi döntőben a németországi Európa-bajnokságon.
Az este kilenckor kezdődő fináléban Spanyolország válogatottja Anglia ellen lép pályára, de elképzelhető, hogy a fiatal tehetség nem játszhat. A német törvények ugyanis tiltják, hogy 18 év alattiak este nyolc óra után dolgozzanak – írja a brit Express.
Sportolóknál azonban léteznek kivételek, a 18 év alatti labdarúgók például este 11 óráig „dolgozhatnak”, viszont ez nemcsak a mérkőzésre vonatkozik, hanem magában foglalja a meccs utáni teendőket, például a zuhanyozást és a sajtóinterjúkat. Ez azt jelenti, hogy ha végig pályán marad a 90 perces összecsapáson, hozzávesszük a 15 perc szünetet, a néhány percnyi ráadást mindkét félidőben, akkor valószínűleg megszegik az előírást.
Yamal eddig a Georgia elleni meccset végigjátszotta, sőt, a Franciaországgal vívott elődöntőben a hosszabbításban is pályán maradt, így lehetséges, hogy a döntőben is elnézőek lesznek az ellenőrök, ha késő este is futballozik. Amennyiben szigorúan veszik a szabályt, a spanyol futballszövetség akár 30 ezer eurós (11,8 millió forint) bírságot is kaphat.