Egy ország fejlettsége lemérhető azon, ahogy a gyerekeivel bánik.
Eredetileg fogvatartottakra mondták ezt, mi egy „kicsit” módosítottunk az évszázados bölcsességen az alábbi fotóprojekt kedvéért. A gyerekekről ugyanis nem csak a szülők gondoskodnak, hanem az állami és az egyéb intézményrendszerek, a szociális háló, a közösség, amiben élnek – vagy éppen annak hiánya – és persze a tágabb család. Azért is rendkívül tanulságos a gyerekek életkörülményeire nézni, mert
magától értetődik (mi legalábbis magától értetődőnek vesszük), hogy anyagi és társadalmi helyzettől, nemtől, kortól, pártállástól függetlenül mindenkinek az a legfontosabb, hogy a gyerekeinek a tőle telhető legtöbbet adja.
A kérdés már csak az, mely családnak mit jelent a legtöbb.
Ezért határoztuk el, hogy megmutatjuk a házak, lakások, átmeneti otthonként szolgáló szobák azon szegletét, ahol a gyerekek a legvédtelenebbek, a leginkább önmaguk lehetnek és amely a legtöbbet árulja el róluk és a helyzetükről: az ágyukat. Sok-sok családot kerestünk meg, hogy megmutassuk a legszegényebbeket, a teljes anyagi biztonságban élőket és mindenki mást a kettő közt. A szabályok egyszerűek voltak:
- Családnak tekintettünk minden kisközösséget, ahol gyerekekről gondoskodnak, nem néztük a vér szerinti viszonyokat, azt, hogy jelen van-e mindkét szülő, ahogy azt sem, hogy az apa férfi, az anya nő-e; ezt normális esetben le sem kellene írni, de 2022-ben, Magyarországon sajnos le kell.
- A minket beengedő családoknak megőrizzük a névtelenségét, annyira, hogy a gyerekeket sem mutatjuk meg; a hasonló fotóprojektektől eltérően úgy éreztük, szükségtelen és többet árt, mint használ. A hely, ahol alszanak, úgyis elmondja, amit tudni kell.
- Csak annyit kértünk tőlük, ne rakjanak rendet csak azért, mert fotózunk, úgy mutassák meg a szobát, ahogy azt a gyerekek egy átlagos nap használják. Persze akadt gyerekszoba – főleg a szegényebb családoknál –, amely „véletlenül” pont patyolattiszta és rendezett volt.
Mindenhol szívesen láttak, és mindenütt rengeteg szeretetet kaptunk és éreztünk, az önkormányzati lakás kis hálószobájában, ahol a család mind az öt tagja húzza össze magát egy ágyon, ugyanúgy, mint az új építésű társasház százmilliós lakásában. A kép legfeljebb azért nem teljes, mert úgy tűnik, minél gazdagabb valaki – illetve minél inkább ismert –, annál bizalmatlanabb: a felső tízezerből senki sem állt kötélnek, amely persze önmagában tanulságos. Fotósorozatunk tehát inkább a kőkemény magyar valóságot mutatja meg, a stockfotószerű influenszergyerekszobák tehát kimaradtak – nem bánjuk.
1.
Első osztályos kislány galériaágya egy CSOK-ból vásárolt ikerházban. Az órarend jól látható helyen, a galéria alatt a női szerepekre készül.
Fotó: Neményi Márton
Választhat is: ha nem az ágyában, akkor a szoba közepén felállított sátorban pihen.
Fotó: Neményi Márton
2.
Első osztályos kislány galériaágya egy 28 négyzetméteres önkormányzati lakásban. A férj a vendéglátásban dolgozik, az anya a kislányra vigyáz. A lakást egy civil szervezet segítségével kapták meg évekkel ezelőtt; hosszú távra terveznek itt.
Fotó: Neményi Márton
A dekorációért az anya a felelős.
Fotó: Neményi Márton
3.
17 éves, Budapest külvárosában élő lány szobája. A berendezés szinte mindent elmond arról, ki is ő: kreatív és társadalmi ügyekben aktív.
Fotó: Neményi Márton
4.
Hatéves sajátos nevelési igényű kisfiú ágya Budapest belvárosában. Pontosan nem tudni, miért kapta meg a „kitüntetést”, a szakvéleményen annyi áll: szocializációs és emocionális problémákkal küzd. „Tehát szorong” – mondja az anyja. Emiatt nagyon nehezen találnak iskolát. „Pedig csak el kell fogadni és szeretni kellene, de hát ezzel nem győzködhetem a pedagógusokat.”
Fotó: Neményi Márton
5.
Két kislány ágya a családok átmeneti otthonában. Itt jelképes összegért, a házirend szigorú betartásával lakhatnak a hajléktalanság vagy bántalmazó környezet elől menekülő családok, gyakran egyedülálló anyák, több gyerekkel.
Fotó: Neményi Márton
Aki bekerül, annak segítenek munkát találni, a gyerekeket iskoláztatni, ha kell, szakmát is tanulnak, jogosítványt is szereznek a szülők.
Fotó: Neményi Márton
6.
Másfél éves kislány ágya egy új építésű budai társasházban. Az értelmiségi szülők amúgy szigorúan veszik a rendrakást, de vasárnap délután ennyi lazaság belefért.
Fotó: Neményi Márton
7.
Két másfél éves kislány (ikrek) és egy hároméves fiú közös szobája. A szülők is itt alszanak. A bal oldali ágy elvileg a két kislányé, itt is fekszenek le, de általában „átszöknek” a nagy matracra és összebújva alszik az egész család. Egy külvárosi volt munkástelepen lévő önkormányzati lakásban élnek fél éve; a szülők korábban, amikor még nem voltak gyerekeik, a hajléktalanságot is megtapasztalták.
Fotó: Neményi Márton
8.
15 éves budapesti lány ágya és ruhatárának egy jellemző részlete. Az anya szabad kezet adott a berendezést illetően, „legfeljebb a falakat nem engedtem hupililára festeni, mert az mindig csak abban az adott pillanatban tűnik jó ötletnek, két héttel később már megőrjítené a gyerekeket is, nem csak engem”. Egy ilyen panellakás kis szobáiban egyébként meglepően sok cuccot el lehet rejteni, ha átgondoltan rendezik be.
Fotó: Neményi Márton
A kamasz lány húga még csak hétéves. A tanulósarkok, és az apró, ám létfontosságú csecsebecsék a gyerekek ötletei nyomán alakultak ki a szobákban, ez az anyjuk szerint fontos, „a saját szobájukban nekik kell jól érezni magukat, az én feladatom csak annyi volt, hogy a ruha- és játéktárolást ésszerűsítettem”.
Fotó: Neményi Márton
9.
Szobarészlet egy szálláson, ahol négy gyerekével él egy anyuka. Félévekre rendezkednek be, legfeljebb másfél évig maradhatnak. Ez hamarosan letelik, egyelőre nem tudja, merre tovább.
Fotó: Neményi Márton
Ez a kisfiú ágya, de az ágyak funkciói itt rugalmasak, sokszor a szereplők is cserélődnek.
Fotó: Neményi Márton
10.
Ukrajnából menekülő családok szálláshelye a Madridi utcában. Eredetileg munkásszállónak indult, a civilek saját erőből, összedobott pénzből alakították át. Bár igyekeznek privát teret biztosítani a családoknak, külön gyerekágy nincs; ezekben a puritán ágyakban oldják meg a gyerekek altatását is. Legfeljebb 2-3 éjszakát maradhatnak, és menniük kell tovább, a szobát kitakarítják, az ágynemű friss huzatot kap, és jöhet a következő család, amíg a háború véget nem ér.
Fotó: Neményi Márton