Ebből indult el az asztronómia, sok éven keresztül a kettő egy és ugyanazt a tudományt alkotta.
Nem újkeletű tudomány az asztrológia. Legalábbis olyan régi, mint az emberi kultúra. Ha elfogadjuk, hogy a legősibb formájú ember, az a lény, amely vagy aki már szerszámot tudott magának készíteni, már asztrológus is volt, nem járunk messze az igazságtól.
A Nap és a Hold állásához kapcsolta a múlt eseményeit, s reményét a jövőre is ugyanígy támasztotta alá. Ugyanez az asztrológiai tudás segítette az emberiséget az idők folyamán az asztronómiához, s minél fejlettebb lett ez a tudás, annál tökéletesebb, kiirthatatlanabbá vált az emberiség lelkéből az a hit, hogy a csillagok tudnak valamit.
Az asztronómiát ma már csillagászati tudománynak hívjuk, a távolságokról, csillagrendekről, tömegekről, mozgásról, sebességről, helyről stb., a kutatások eredményeként, műholdakkal, teleszkóppal és hasonló műszerek segítségével megalapozva.Ezért az asztronómiát objektív tudománynak, míg az asztrológiát szubjektív tudománynak vagyunk kénytelenek elfogadni. Ennek alapján tulajdonképpen a horoszkóp kidolgozása semmi más, mint egy asztronómiai folyamat, míg az égitestek sorrendjének magyarázata, a bolygók emberekre gyakorolt hatásának magyarázata asztrológiai folyamat.
Mindezeken felül, lelki adottság, a megérzés misztikus lelki adománya is kell, hogy meglegyen egy asztrológusban. Lehet, hogy éppen ez az utolsó feltétel az, amiért a közhit az asztrológiát mágikus, vajákos, jósló, titokzatos bűvészkedésnek tartja, holott egyáltalán nem az.
Természetesen titokzatosnak tűnik az az ember, aki a tegnapot látja, a mát vizsgálja, s a holnapba néz, tehát valószínűleg titokzatosabbnak látszik, mint a többi szellemi munkaterület, amely alkotásaival csak a mát szolgálja.
A titokzatosságnak azonban van magyarázata: matematika, geometria, analógia, és van egy törvénye: lelkiismeretes, melléktekintetek, kedvezmények, ellenszenv vagy részvét nélkül alkalmazott valószínűség-számítás.