Ezo

Mit ígér a karrierednek 2011?

A 2011-es év sokakból kihozza az igazi főnököt, mások pedig örülhetnek, ha egyáltalán kilátnak az anyagi csődből és a munkahelyi zűrzavarokból. Nézd meg, a te karriered hogy alakul jövőre.

Mit ígér a karrierednek 2011?Kos:
Csak bátran nevezzük őt ebben az évben karrieristának! Kosunk nyomulni fog, úgy, ahogy eddig még nem láttuk. A 2011-es évben meg lesz győződve arról, hogy isten is vezetőnek, főnöknek teremtette. Mindent meg fog tenni, hogy az élen álljon, hiszen amúgy is imád ott lenni, és azért is, hogy senki és semmi ne veszélyeztesse a pozícióját.

Amennyiben Kosunk munkanélküli, a 2011-es esztendőben egészen biztosan talál állást, mégpedig olyat, amiért mások irigyelni fogják őt.

Mit ígér a karrierednek 2011?Bika:
A Bikánk karrierje ebben az esztendőben kissé bizonytalanná válik. Talán azért, mert a cégnél leépítések lesznek, vagy éppen távozik az a személy, akinek a pártfogását élvezte. De még az is lehet, hogy éppen a politikai helyzet nem kedvez annak, hogy ott folytassa, ahol esetleg évekkel ezelőtt elkezdte. Lesznek jó ötletei, de sajnos rá kell jönnie, hogy már ebben az esztendőben annyira felgyorsulnak az események, hogy ezeket az ötleteket túlhaladja az idő.

Ha Bikánknak nincs állása, akkor minden lehetősége megvan arra, hogy kifogjon egy igazán jól fizető külföldi munkát. És itt nem lesz sem csalás, sem átverés, meg fogják őt becsülni.

Mit ígér a karrierednek 2011?Ikrek:
Az elmúlt időszak megpróbáltatásai vagy olykor zűrzavaros helyzetei után végre olyan év jön az életükben, amely kárpótolja őket a korábban méltánytalanul elszenvedett sérelmükért. Megszabadulnak egy utált kollégától, vagy olyan munkát találnak, ahol a tudásukra, a tehetségükre számítanak. Ikrünk sikeres lesz munka területén, és ezek a sikerek jó hatással lesznek a cégére vagy a saját vállalkozására. És ha hatalmi pozícióba kerül, akkor hálás lesz azoknak, akik drukkoltak neki, akik kitartottak mellette.

Azokat az Ikreket, akiknek nincs munkájuk, az idei esztendőben több lehetőség találja meg. De csak arra szabad igent mondani, amire a megérzései azt sugallják, hogy igen. Ugyanis lesz közöttük olyan, ahova belép, s mindjárt meg is szűnik.

Mit ígér a karrierednek 2011?Rák:
Rákunk a nagy mázlista, már ami a munkát illeti! Még az is lehet, hogy főnöknek nevezik ki, de hogy a felettesével és a kollégáival egyaránt jól kijön, az biztos. Ráadásul előfordulhat, hogy új munkahelyről tesznek neki ajánlatot, amit érdemes elfogadni. Nem szabad félni, mert a Jupiter éppen a karrier háza fölött vonul át, ami arra utal, hogy még az égiek is áldásukat adják ahhoz, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás. És megszabaduljon egy olyan főnöktől, aki eddig csak megalázta.

Ha Rákunknak nincs munkája, előfordulhat, hogy külföldre költözik, és érdekes módon onnan talál itthoni munkát. Vagyis külföldre teszi a székhelyét, és hazadolgozik.

Mit ígér a karrierednek 2011?Oroszlán:
Oroszlánunk kicsit leharcolt már ebben az évben, és sok sérelem és sértés van már a háta mögött. De az új évben minden összejön neki karrier-, illetve munkafronton. Nagy az esélye annak, hogy Oroszlánunk teljesen mást fog csinálni, mint eddig. Még az is megtörténhet, ha egy vállalatnál dolgozik, olyan ötletei támadnak, amely teljesen új irányba viszi őt. És ez lesz a szerencséje, mert ezzel Oroszlánunk megőrzi az egészségét, és létrehoz valamit, amivel talán megment egy süllyedő hajót.

Ha Oroszlánunknak az idei esztendőben nem volt munkája, vagy csak alkalmi jellegű feladatokat látott el, akkor a következő esztendőben a sors minden a kezébe ad ahhoz, hogy karrierfronton sikeres legyen.

Mit ígér a karrierednek 2011?Szűz:
Szűzünk a következő esztendőről nem mondhatja majd el a munkáról, a karrierről, hogy igazi fáklyás felvonulás volt, amit ezen a területen elért. Igyekezni fog mindenkinek megfelelni, legyen az akár főnök, akár beosztott, mert meg akarja tartani az állását. Még akkor is, ha netán csökkentik a fizetését, vagy éppen a cégnél nem a legjobban bánnak vele. Pedig kár ennyire berezelnie, mert ha le tudná győzni a változtatási félelemtől való hajlamát, akkor biztos lehetne benne, hogy jobbnál jobb lehetőségekkel keresnék meg.

Ha Szűzünk állás nélkül van, akkor mindent el fog vállalni, amit felkínálnak, mert a magánéletben olyan helyzetbe kerül, hogy szüksége lesz minden forintra.

Mit ígér a karrierednek 2011?Mérleg:
Békeszerető Mérlegünknek ebben az esztendőben előfordulhat, hogy agressziót kell elszenvednie a munkahelyén. Egyszerűen elviselhetetlennek tartja, ahogy mások rá akarják kényszeríteni az akaratukat. És most szembe is száll ezekkel az emberekkel, és mindenáron meg akarja védeni az érdekeit. Közben pedig ha főnöki pozíciót tölt be, akkor ugyanabba a hibába esik, mint a felettesei: ez a béketűrő és művészetkedvelő angyal szinte ördöggé válik, és ha valaki nem azt teszi, amit ő akar, akkor úgy viselkedik, hogy az illető önként szedje a sátorfáját.

Ha Mérlegünknek nem volt állása, a 2011-es esztendőben talál, de nem a képesítésének, a végzettségének megfelelőt, hanem amelyhez tanulnia, képeznie kell magát – de megéri!


Mit ígér a karrierednek 2011?Skorpió:
Ismersz olyan Skorpiót, akinek a 2010-es esztendőben nem volt elege a munkahelyéből? Mert én nem! Viszont a következő esztendőben Skorpiónknak szerencséje lesz, olyan feladatot láthat el, amelyet mindig is szeretett volna. Olyan kollégák veszik körül, akik a legjobb teljesítményt nyújtják, és akikkel talán még baráti kapcsolatba is kerülhet. Egyébként minden esélye megvan arra, hogy ebben az évben főnöknek nevezzék ki, mert az állatövben mindenki másnál alkalmasabb erre a pozícióra. Ugyanis ha valaki főnöknek született, hát ő az!

Ha Skorpiónk munka nélkül tengette napjai nagy részét az elmúlt évben és arra gondol, hogy talán ideje lenne dolgozni, akkor hajrá! Mert a sors ezen a vonalon olyan támogatásban részesíti őket, amelyet egyelőre elképzelhetetlennek tartanak.

Mit ígér a karrierednek 2011?Nyilas:
Nyilasunknak nagyon nehéz éve volt, egyik változás követte a másikat, és neki ebből most már elege van. A 2011-es év könnyebb lesz, mint az elmúlt esztendő, nem kell megszakadnia a munkától, vagy elviselni az utálatos felettest, vagy új szabályokhoz sem kell igazodni. Egy olyan lehetőséget csíphet meg, amelyre talán nem is számít, mégpedig ismerős segítségével. Nyilasunk ebben a munkában kiélheti a kreativitását, és ha a főnöke mellé áll – teljes mellszélességgel –, akkor minden jóban része lesz, ám ha ellenére törekszik, sajnos Nyilasunkat tönkre fogják tenni…

Ha Nyilasunk azok közé az emberek közé tartozott, akiknek 2010-be nem volt munkájuk, akkor nem fogja elkapkodni most sem az elhelyezkedést, jó érzékkel ki tudja várni a megfelelő alkalmat. Amikor azt mondja igen, ez az! És tényleg ez lesz az a munka, ami az övé!

Mit ígér a karrierednek 2011?Bak:
Bakunknak futni fog a szekere a következő esztendőben, már ami a munkát és a karriert jelenti. Mert még az is előfordulhat, hogy nemcsak dicséretben lesz része – hozzá némi anyagi elismerés is társul –, hanem lesznek közöttük olyanok is, akiket kitüntetnek. Olyan emberekkel ismerkedik meg a munkája révén, akik nagyon értékes kapcsolati tőkét jelentenek majd a számára. Bakunknál 2011-ben nem számít a nyújtott műszak, és a jó hajó kapitányaként utolsóként hagyja el a hajót. Lehet, hogy az a hajó ebben az évben megsüllyed, de ő marad.

Ha Bakunk állás nélkül volt, a 2011-es évben nagy az esély arra, hogy külföldön vállaljon állást, és érdekes módon ott találja meg a nagy szerelmet is…

Mit ígér a karrierednek 2011?Vízöntő:
Minden esély megvan arra, hogy a Vízöntő visszaüljön az új esztendőben az iskolapadba, mert talán mást fog végezni, mint eddig, vagy a meglévő munkájához új ismeretek szükségesek. De arra még nagyobb az esély, hogy a Vízöntőnél családi változások lesznek, és a kis jövevény(ek) fogják lefoglalni teljes egészében, ők jelentik a munkát és a karriert. Ha mégsem, nagy esély van arra, hogy baráttal vágjon bele valamibe, ami sajnos nem hoz olyan eredményt, mint várta.

Vízöntőnk, ha állás nélkül volt, elég rövid időn belül talál egy olyan munkahelyet, ahol arra van szükség, hogy látványosan cselekedjen, és istenítse a főnökét.

Mit ígér a karrierednek 2011?Halak:
Már az év elején könnyebbséget tapasztalhatnak, mégpedig anyagi vonalon. Talán elkezdődik a kikászálódás a reménytelennek tartott pénzügyi helyzetből. A munkában is új szelek kezdenek fújdogálni, még az is megtörténhet, hogy a felettese kaparja ki az ön számára a gesztenyét, és ez a változás mindennél jobb lesz. Sajnos azonban egy olyan területre is bemerészkedtek – talán már az idei év vége felé –, ahol kevés a tudásuk, de egyelőre jól adják el magukat. 2011-ben azonban ezen a vonalon bukás fenyegeti Halacskánkat, amiből sajnos most nem tud olyan ügyesen kiúszni, ahogy szokott.

Az állás nélküli Halaknak nem kell tovább szenvedniük, és könyöradományokra szorulniuk, mert olyan munkát kínál nekik a sors, ahol rengeteg embert ismernek meg, és ahol igen sokat kell utazniuk.

Mit ígér a karrierednek 2011?
Mit ígér a karrierednek 2011?
 Szerelmet hoz 2011?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top