Idő kell egymáshoz csiszolódni

Ezzel megbizonyosodott arról, hogy valóban jók voltak a megérzései, amikor Rudolf Péterrel, a férjével találkozott, akiről azt gondolta, hogy a lelki társa.

Minden ember egész életében arra vágyik, hogy megtalálja a lelki társát, de keresés közben sokszor előfordul, hogy belekapaszkodik olyan emberbe is, akiről azt hiszi, hogy a lelki társa, majd egy idő után rájön, hogy tévedett. Gondolom, nem könnyű folyamatosan kutatni. Éppen ezért én szerencsésnek tartom magam, mert a sors megadta, hogy találkozzam a lelki társammal, a férjemmel.

Már a találkozásotok pillanatában tudtad, hogy ő a lelki társad?

Tudtam, hogy nagyon erősen vonz. Érdekes, hogy mind a ketten a színi pályán dolgoztunk, és az élet mégsem ezen a területen terelt bennünket egymás mellé. Láttam őt filmen, színházban, de nem ismertük egymást személyesen. Ezt is fontosnak tartom, mert ezen a pályán sokszor összekavarható az ember a szereppel, és csalóka képet kaphatunk a másikról. Aztán úgy esett, hogy egy közös barátunk révén ismerkedtünk meg. Egymásba szerettünk „első látásra”.

Mit éreztél iránta, hogy ebben olyan biztos voltál?

Élnék a lelkitárs-felismerő minitesztben leírtakkal (37. oldal – a szerző). Leginkább a túláradó szeretetet – ami a 2. pontban szerepel –, amikor megláttam őt. És valóban úgy éreztük, mintha egy mágnes feltartóztathatatlanul vonzana bennünket egymáshoz. Aztán abból, hogy hasonlóan gondolkodunk alapvető dolgokról, hamar kiderült, hogy valóban lelki társak vagyunk. Mint ahogy külsőleg sem vagyunk hasonló típusok, a személyiségünk is sokban különbözik, például abban, ahogyan reagálunk egy-egy eseményre, meg kellett tanulnunk, hogy ki mihez hogyan viszonyul. Másképp mozgunk a világban, másképp kommunikálunk az emberekkel, másképp próbálunk, és még nagyon sok mindent másképp csinálunk, mégis van „valami”. És bizony az évek folyamán ezt is tanulnunk kellett egymástól.

A lelki társaknak is hosszú időn keresztül kell egymáshoz csiszolódniuk?

A mi esetünkben igen. Ezek a súrlódások formálják, alakítják az embert. Meg kell tanulnunk egymást, és meg kell szeretnünk egymás eltérőségeit bizonyos dolgokban. Szerintem a jó kapcsolat kulcsa az elfogadás. És megszeretése azoknak a dolgoknak, amiket én nem úgy tennék, mint Péter. Például én nagyon ragaszkodom a megbeszélt időpontokhoz, míg a férjem viszonya az időhöz sokkal lazább, persze ez nem azt jelenti, hogy ő elkésne bárhonnan is, hanem azt, hogy nem ég bele az agyába nagy piros számokkal egy időpont. Én pedig csak arra tudok gondolni, hogy valami kötöttség és kötelezettség van az életemben. Tehát egy közös indulás máris lehet súrlódási pont. És tudom, hogy ezt nekem kellett, sőt kell néha még ma is tanulnom, hogy az időhöz való viszony nem lehet annyira fontos, mint ahogy azt én gondolom. Ennél sokkal lazábban kell kezelni, mert nem ezen múlnak a dolgok: mint ma már tudjuk, idő is relatív.

Nagy-Kálózy Eszterrel készült interjú további részleteit elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számából, amely 2011. június 21-én jelent meg.