Ezo

Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünk

A Neptunusz mintegy másfél évszázad után "hazatér", azaz ma belép saját jegyébe, a Halakba, hogy azután tizenhárom éven át ott is maradjon. A következő bő egy évtizedet asztrológiai szempontból igencsak meghatározza a Neptunusz helyzete. Érdemes megvizsgálnunk, hogy melyik jegy szülötteire milyen hatása lesz a bolygónak.
 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünk

A Neptunusz Halakba lépéséből minden jegy profitálhat valamit. Ez a bolygó jelképezi a határok feloldását, az érzelmek áradását, a spiritualitást, az intuíciót. A Neptunusz negatív tulajdonságai között említhetjük, hogy szeret káoszt okozni maga körül, hajlamos a ködösítésre, és bizony a tényeket is szívesen ferdíti el, de ha kell, a hazugságtól sem retten vissza. Pozitív aspektusai a bolygónak az önzetlen szeretet, az odaadás, a mély empátia és az elvont művészi alkotóerő. Mivel a Halakban a Neptunusz igazán elemében lesz, ezért számíthatunk arra, hogy a bolygó negatív aspektusai háttérbe szorulnak, és a pozitív hatásai kerülnek az előtérbe.

Mi vár ránk a következő 13 évben?

A spiritualitás népszerűségének növekedésére számíthatunk. A következő bő egy évtized folyamán teljesen természetessé válik, hogy az eddig titkos tanokként kezelt misztikus tudományokkal foglalkozunk, a pozitív gondolkodás és a vonzás törvényének használata pedig nemsokára szinte magától értetődővé válik. Teret hódít a jóga, a meditáció, a vizualizációs technikák, az angyalkommunikáció, és minden olyan spirituális technika, amelyek beépíthetőek a modern ember hétköznapjaiba.

Az orvoslásban előtérbe kerülnek az alternatív terápiák, különös tekintettel az energetikai módszerekre és a lelket gyógyító technikákra. Ezek mellett óriási fejlődés vár a gyógyszerészetre és a szépségiparra is, hiszen a Neptunusz a „méregkeverők” bolygója is. A bolygó az önzetlen szeretetről is gondoskodik, így szinte minden szereteten alapuló kapcsolatunkban békés időszak kezdődik. A most induló szerelmeknek fontos alapeleme lesz egymás kölcsönös szabadságának megtartása.

Milyen hatása lesz a jegyek szülötteire a Halakban lévő Neptunusz?

Lássuk, hogy a következő hónapokban és években milyen hatásokra számíthatnak a csillagjegyek szülöttei, és hogyan befolyásolhatják pozitív irányban a Halak Neptunusz energiáit!

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkKOS

Ha sikerül önzetlenséget és önfeláldozást tanulniuk a Kosoknak (vagy legalábbis empatikusabbá válniuk), akkor a következő időszakban megtanulhatják, hogy mennyire jó érzés szeretve lenni. A Neptunusz azt is megtanítja nekik, hogy az önzetlen szeretet többszörösen visszatér a „feladóhoz”.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkBIKA

A Bikák számára a Neptunusz tápláló segítséget nyújt a terveikhez. Ők a legváratlanabb helyekről kaphatnak támogatást, úgy hogy néha maguk sem értik majd, minek köszönhetik a segítséget. A Neptunusz azt kéri a Bikáktól, hogy bízzanak meg jobban másokban, és legyenek sokkal spontánabbak és intuitívabbak.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkIKREK

Az Ikrek szárnyaló fantáziáját még tovább tágítja a Neptunusz. Nekik a jól megszerkesztett és előre kiszámított terveiket kell kellő intuícióval áthatniuk. Ha nem hallgatnak a megérzéseikre, akkor a leggondosabb előkészítés ellenére sem fognak megvalósulni a terveik. A következő évtizedben fontosabbak lesznek számukra az érzelmeik, mint eddig.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkRÁK

A Rákok megtapasztalhatják az érzelmek teremtő erejét, azt, hogy a szívük vágyai (most már) mindig teljesülnek. A Neptunusz őket arra tanítja, hogy vállalják fel bátran a saját érzéseiket, és ne törődjenek azokkal, akik mást akarnak rájuk kényszeríteni. A következő évtized abban segíti a Rákokat, hogy megtalálják az egyensúlyt az önzetlenség és az önérvényesítés között, valamint hogy beépíthessék az életükbe a spiritualitást.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkOROSZLÁN

Az Oroszlánok eleinte berzenkednek a Halak Neptunusz időszakának túlzó érzelmei és önzetlensége miatt, de a túlzásba vitt spiritualitás sem lesz eleinte kedvükre való. Idővel azonban megtanulják kezelni a helyzetet. Az Oroszlánok azzal szembesülnek majd, hogy akkor lesznek a legsikeresebbek, ha nyitottá válnak a misztikumra és az ezotériára.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkSZŰZ

A Szüzek is sokat profitálhatnak a következő évek neptunuszi hatásaiból. Igaz, ők eleinte meglepetten tapasztalják, hogy eddig elnyomott személyiségrészeik szabadulnak fel a bolygó hatására. Oldódik például a rendszeretetük, és meglátják a káoszban is a szépséget. Persze azért kivetkőzni nem fognak önmagukból, de érzelmi és magánéleti téren is pozitív változásokra számíthatnak.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkMÉRLEG

A Mérlegeknek a gondolataikra kell jobban odafigyelniük, hiszen a Neptunusz hatására minden gondolatuk teremtő ereje megsokszorozódik. Ők már most alkalmat kapnak arra, hogy lezárják a múltat és egy teljesen új, önzetlen és boldog életet kezdjenek el. Ehhez sok Mérlegnek arra is szüksége lesz, hogy többet foglalkozzon az előző életekkel, a karmával, a sorssal és a szabad akarat kérdésével!

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkSKORPIÓ

Szinte tenniük sem kell a Skorpióknak ahhoz, hogy a Neptunusz segítségével megváltozzon az életük. Azért nem árt kijelölniük az irányvonalakat, mert a bolygó képes lesz boldogságkáoszt hozni a jegy szülötteinek. Azaz szinte mindent megkapnak egyszerre, amiről a szakmájukban, a családi életben, a szerelemben és a pénzügyekben álmodoztak. Ha erre nincsenek felkészülve, könnyen sodródhatnak káoszba.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkNYILAS

A tüzes jegyek közül a Nyilasok örülhetnek a leginkább a Neptunusz Halakba lépésének. Ők szerencsésen integrálják az életükbe a Neptunuszi elveket, könnyedén azonosulnak az önzetlen szeretettel, és még a spiritualitásra is nyitottá válnak. A bolygó hatására a Nyilasok kíváncsisága is megnő, és szívesen kutatnak a titkok, rejtett ismeretek után, a felfedezéseiket pedig boldogan osztják meg másokkal, miközben a saját titkaikat természetesen igyekeznek megőrizni.

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkBAK

A Bakok titkon eddig is vonzódtak a spiritualitáshoz. Ha azt látják, hogy a környezetükben már mindenki az ezotériával foglalkozik, ők is beadják a derekukat. Persze azért annak a jogát fenntartják maguknak, hogy cinizmussal és racionalitással közeledjenek a spirituális témákhoz, de a Halak Neptunusz hatására mind többen válnak majd valóságos ezotéria-szakértővé. Vigyázat, nehogy átessenek a ló túloldalára, mert akkor könnyen fanatikus hittérítővé válhatnak!

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkVÍZÖNTŐ

A Vízöntők úgy használhatják ki a legsikeresebben a Halak Neptunusz energiáit, ha előtérbe helyezik saját önzetlenségüket és segítő szándékukat. Másokon mindig is könnyedén segítettek, de most sikeresen megoldhatják saját problémáikat is. Ehhez a spirituális eszközöktől sem szabad visszariadniuk. Nyugodtan tegyék félre kezdeti berzenkedésüket, és ismerkedjenek meg az ezotéria és a pszichológia határterületeivel!

 Az önzetlen szeretet évtizedébe léptünkHALAK

A következő időszakban a Halak a Neptunusz embereiként valóságos életbónuszt kapnak a bolygótól: szárnyalásnak indulhat az életük minden területe. Ők most akkor járnak el a leghelyesebben, ha hallgatnak a megérzéseikre és az érzelmeikre. Ez alatt az időszak alatt sokan kezdenek el a hobbijukból élni, főleg ha az valamilyen módon kapcsolódik a spiritualitáshoz. A Neptunusz új, önzetlen és a Halakhoz illő párkapcsolattal is megajándékozhatja a jegy szülötteit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top