Ezo

A vágyak és a kiegyenlítődés hete

Legújabb hétindító ezotériai sorozatunkban olyan hasznos útravalókat gyűjtünk nektek, melyek segítenek megérteni, feldolgozni a bennünk és körülöttünk zajló folyamatokat. Ez a hét a vágyakozásról és a beteljesülésről szól.

Könnyebben lépjük át a határainkat, amikor a Nap a Nyilas jegyében jár. Legyen az a határ érzelmi, gondolati vagy fizikai. A Nyilas jegyűek gyakran többet vállalnak, mint amennyit bírnak, látókörük azonban széles, tudásuk sokszor lenyűgöző. Az igazságkeresés és az egymásban megtalált igazság szintén Nyilas-témák, amelyek ezen a héten erősen velünk lesznek, mint ahogyan az is, hogy egy Nyilasnak nehéz megérteni, hogy nem mindenki látja egyformán a világot.

A hét gondolata: „Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt” – Antoine de Saint-Exupéry.

 

A vágyak és a kiegyenlítődés hete

Bolygómozgások a héten

A Merkúr december 11-én, kedden átlép a Nyilas jegyébe és a Neptunusz is hat rá, emiatt filozofikusabbak, álmodozóbbak, vágyakozóbban lehetünk és a távolabbi jövőnk foglalkoztathat. Ugyanakkor ne engedjük, hogy a fantáziánk kicsússzon az irányításunk alól. Ugyanezen a napon a Vénusz együtt fog állni a felszálló holdcsomóponttal, ami a szeretet egy szokatlan megnyilvánulását hozhatja felszínre. A december 13-i Nyilas újhold minden tekintetben megújító erejű, sorszerű megújulásra késztet, olyannyira, hogy a megújulást szimbolizáló Uránusz is ezen a napon indul ismét előre. A Skorpió jegyében az érzelmi mélységeket megjárt Vénusz december 16-án átlép az optimista Nyilas jegyébe, maga mögött hagyván a titokzatos, sebezhető, féltékeny, szélsőséges, drámai és mély lelki átalakulásokkal és vívódásokkal tarkított érzelmi heteket.

A Kosok figyeljék környezetük egészét, és választ kapnak, jó úton haladnak-e. A Bikák és a Mérlegek ne engedjék, hogy a szerelem melegsége iránti igényt az elme felülírja. Az Ikrek és a Szüzek ne hagyják magukat elbizonytalanítani, törekedjenek arra, hogy tisztán fejezzék ki gondolataikat, vágyaikat, a Rákok ne cselekedjenek harag, szorongás vagy más negatív ösztönzés miatt, lehet, hogy még nem állnak készen a változásokra.  Az Oroszlánok viszont nagyon is készen állnak az előttük álló kalandokra. A Skorpiók ne tegyenek olyat, amit később megbánnának. A Nyilasok irreális elvárásai megnőhetnek, ahogy a saját szemükkel látják a világot, gondoljanak arra, hogy mások is ugyanígy vannak ezzel. A Bakok, ha kimondják, amit gondolnak, felismerhetik, hogy nem a vége, hanem a kezdete lehet valaminek.  A Halak, ha úgy érzik, hogy egyedül maradtak a gondolataikkal, a meggyőzés helyett válasszák inkább az elfogadást vagy a visszavonulást. A Vízöntők álmodozhatnak, megnyithatják gondolataikat a fantázia világa felé, és ha minél több személyre és helyzetre vetítik ki, örömük annál nagyobb lehet.

A hét színe: a lila

A  leghidegebb (kék) és a legmelegebb (piros) szín kombinációja, kiegyensúlyozó a hatása, segít a helyes megítélésben. Viselői keresik az egyensúlyt vagy a spirituális beteljesülést. Nyugalmat áraszt, és a meditációkhoz érdemes lila színt használni. A lila szín szimbolizálja a nemességet, a luxust és az ambíciókat, a szerzői jogdíjakat, továbbá a bölcsesség, a méltóság, a függetlenség, a kreativitás, a rejtély, misztikum és a mágia színe. Gazdagságot és extravaganciát közvetít. Egyes emberek szerint mesterséges, mű, erőltetett dolgok is ehhez a színhez kapcsolhatóak, egy felmérés szerint pedig a kamasz gyerekek közel 75 százaléka előnyben részesíti a lila színt az összes többivel szemben. A lila, különösen az élénk, fényes, jól kapcsolható az olyan termékek népszerűsítéséhez is, amelyeknél a gyerekek a célcsoport.

A hét tippje: Minden újholdkor új esélyt kapunk, hogy megszabaduljunk rossz szokásainktól, negatív gondolatainktól. Ilyenkor érdemes a szervezetünket méregteleníteni is. A masszázs is segítheti a méregtelenítés folyamatát, valamint a szaunázás is. Újholdkor (december 13.) érdemes elvonulni, befelé vonulni, relaxálni vagy meditálni, és figyelni a gondolatainkra. A Nyilas újhold segít az új ötletek és célok megszületésében.

 

A hét köve: a tigrisszem – a kiegyenlítődés köve

Amint az már ránézésre is látszik, e kőben többféle rezgés egyesül, így a segítségével megtanulhatunk távolságot tartani s egy bizonyos sorrendet felállítani. A tigrisszem megfékezi a túláradó energiákat és az izgalmakat. Enyhít a stresszen és a külvilágból érkező hangulatok hatásán. Élesíti az érzékeket, segít megőrizni az áttekintő képességet akkor is, amikor sok minden történik egyszerre. Használatával kifejleszthetjük magunkban a mások iránti bizalom és megértés képességét. Szabályozza a mellékvesét, csökkenti az asztmarohamokat. Könnyű beszerezni. A követ az alábbi jegyekhez sorolják: Ikrek, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Nyilas. A kínai asztrológiai jegyek szerint: Ló, Majom, Kakas, Disznó, Patkány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top