Ha az ember valamire vár, képesek a percek végtelen hosszúságúra nyúlni. Az évek, legalább is a 20. születésnap után, fénysebességgel száguldanak tovább. Ha visszatekintünk, úgy érzékeljük – amit izraeli kutatások is alátámasztanak –, hogy a nagykorúságunkig eltelt időt azonos hosszúságúnak érzékeljük, mint életünk innen számított, hátralévő részét. A pszichológusok ezt a jelenséget a „szubjektív időérzékelés” fogalommal definiálják, és különböző kísérletekkel a végére is jártak, miként is működik.
Az agy számára rutin
Hede Helfrich, a Hildesheimi Egyetem Pszichológiai Intézetének vezetője felfedezte többek közt,
hogy az idő múlásával a biológiai óra késik, minek következtében a fizikai idő múlását gyorsabbnak érzékeljük. Ehhez még hozzáadódnak az úgynevezett eseményidők effektusai: ha egy adott időszakon belül események sokasága követi egymást, akkor az eltelt időszakot rövidnek érzékeljük. Ezzel szemben a fizikálisan azonos hosszúságú, de eseménytelen időintervallumokat, melyeket a napi rutin vagy a várakozás tölti ki, túl lassúnak érzékeljük, mutat rá a szakértő.
Egy bizonyos idő távlatából az agy, paradox módon, éppen ellentétesen rögzíti a történéseket: az agyunk a mindennapokat alig vagy kevésbé tartja megőrzésre vagy emlékezésre méltónak. A különös események nélküli napok, mintha semmi nem történt volna, gyakorlatilag áthullanak az emlékezet rostáján. Ha azonban új élményekben van részünk, vagy jelentősebb, korábban ismeretlen benyomások érnek bennünket, akkor az idő szövi a memória szövetét – úgy tűnik, kicsit megáll, és szünetel a száguldás. Ennek függvényében hasonlítjuk egymáshoz a különböző életszakaszokat: ezért van, hogy szubjektív értelemben miért múlik el egy év egy 50 évesnek 5-ször olyan gyorsan, mint egy 10 évesnek. Természetesen nincs arra lehetőség, hogy megállítsuk az időt, azonban dolgozhatunk azon, hogy a szubjektív életérzetünket megváltoztassuk – hogy az év ne rohanjon olyan gyorsan tovább.
Egyes számú időfék: Választani és nem gyötörni
A kék pulóvert vegyem fel, vagy a sárga blézert? Autóval menjek, vagy villamossal? Pizzát egyek,
vagy spagettit? Annával menjek színházba, vagy a papával moziba? Szüljek gyerekeket, vagy építsem a karrierem? Manapság számtalan lehetőség közül választhatunk, hogy időnket eltöltsük,
mondja a bochumi szociológus és időkutató, dr. Nadine Schöneck-Voss. „Ez a választék, ami az
előző generációk számára még nem volt elérhető, nem jelent kizárólag szerencsét. Időigényes,
döntéskényszert és a valamiről való lemaradás miatti félelmet idézheti elő.”
Különösen a „helyesen döntöttem” kétsége járul hozzá, hogy időérzékünket felgyorsítsa. És
egyszerre kétféle módon: először a stressz gerjeszti azt az érzést, hogy nincs elég időm, másodszor valamennyi, még a legkisebb döntés is egyazon irányba tereli a tekintetet: hogy alakul a jövő. Ezáltal tudatosul bennünk, hogy az idő véges.
Az időkutató ezért az tanácsolja, hogy a mindennapok apró döntéseit bízzuk a megérzésre, így „gyorsabban és hatékonyabban működik és az ember automatikusan kevesebbet is agyal”. A fontos döntésekre pedig egyszerűen több időt kell fordítani.
Kettes számú időfék: Érezni és nem tölteni
A múlt csupán emlékeinkben létezik, és olyan alakot ölt, mint amilyenre agyunk utasítja. Tudósok úgy vélik, hogy egy élmény az agyunkban annál nagyobb „tárhelyet” vesz igénybe és annál hosszabbnak tűnik, minél több érzelmet generált, minél gyorsabban vert a szív és minél szaporább volt a lélegzetvétel.
A probléma: érzelmeink kordában tartását felnőttként tanuljuk meg. Zavartalanul végigtáncolni a
szobán, mint egy gyermek, ha meglátjuk a karácsonyfát? Mennyire kellemetlen! Ám éppen ebben
rejlik a titok: miért van az, hogy a gyerekek számára az ünnep az egész hétre kiterjed? Engedjünk hát szabad utat érzelmeinknek, érzéseinknek! Ha nem akarjuk, hogy az év nyomtalanul és szélvészként tovasuhanjon, meg kell élni az érzelem pillanatait.
Hármas számú időfék: Élni és nem menekülni
Az embernek érzékelnie kell a másodperceket, perceket, órákat, hogy azok valóban életre keljenek. Ám ahelyett, hogy a pillanatot itt és most megélnénk, és egyszerűen élveznénk a napsütést, gyakran elmenekülünk a realitásokból – ezzel az időből –, és átgondoljuk a számtalan lehetséges problémát, melyek aktuálisan foglalkoztatnak bennünket. „Azonban az idő éppen emiatt szökik tova” – mondja a pszichológus. Javaslata: Tudatosan szánjunk időt (szép) dolgokra! Tudatosan mondjuk magunknak: „Ez az óra a lazításé, kiülök a napra, figyelem az embereket, hallgatom a madarak csivitelését.”
Négyes számú időfék: Újat és nem régit
Egy olyan nap, amelyiken az agy szempontjából semmi szokatlan, semmi új nem keletkezik,
kevéssé „figyelemre méltó”, csak kevés emléket hagy maga után – és a későbbiekben éppen emiatt rövidnek is tűnik. Azonban egy első élmény esetében a tudat aktív. „Ha tehát azt szeretnénk, hogy az idő ne múljon olyan gyorsan, akkor agyunkat újra és újra kényszerítenünk kell új, magával ragadó élmények megteremtésére” – mondja az időkutató dr. Schönek-Voss. Mi lenne például, ha megtanulnánk tangót táncolni, kipróbálnánk egy új vendéglőt, és ott olyan ételt rendelnénk, amit még soha nem kóstoltunk?
Ötös számú időfék: Tudatosság
Bizonyos tevékenységek, mint például a fogmosás, nem tudatosulnak bennünk, mert ezeket
gyakorlatilag kirázzuk a kisujjunkból. Ennek következtében az ilyen tevékenységekre fordított időt
nem is tudatosítjuk magunkban, ez csak megtörténik. „Gondoskodjunk tehát arról, hogy az időt tudatosan éljük meg. Nem fogunk megőrülni attól, ha minden nap csinálunk valami újat. Az a fontos, hogy a megszokottból, a rutinból kilépjünk” – mondja a szakértő. Néha elég annyi, hogy vasárnap nem a Helyszínelőket nézzük, hanem elmegyünk egy moziba.
