A transzlégzés eredetije: a holotrop légzés

Eufória drogok nélkül

A holotrop légzés technikájának kidolgozásával Stanislav Grof cseh származású amerikai pszichiáter megalkotta ennek a lehetőségét az 1970-es években, nem csoda, hogy mára százezrek végzik ezt a légzést minden kontinensen. Az eredeti nevén holotrop légzésnek nevezett módszer (Holotrop Breathwork) Magyarországon „transzlégzés” néven terjedt el a nyolcvanas években, amikor először bekerült hazánkba. Itthon különféle kisebb vagy nagyobb eltérésekkel végzik a transzlégzést az eredeti formához képest. A transzlégzés egy csodálatos és intenzív önismereti, gyógyító és meditációs módszer, mely a módosult tudatállapot legmélyebb lehetőségeit hozza el a számunkra, biztonságosan alkalmazva szerte a világon.

A holotrop légzés a modern tudatkutatás, az antropológia, a különböző mélylélektani iskolák, a transzperszonális pszichológia, a keleti spirituális gyakorlatok és misztikus tradíciók elemeit ötvözi. A holotrop elnevezés szó szerint azt jelenti, hogy „a teljesség felé tartó”.

A légzés felhasználása az érzelmi és tudati tisztításra, vallásos élmények előidézésre és gyógyításra igazából nem új, évezredek óta megtalálható más kultúrák lelki gyakorlataiban. Gondoljunk csak a szúfi misztikusok szent gyakorlataira, az indiai jóga pránajáma (légző-) gyakorlataira, de a sámánok révüléseire is, melynek gyakran része a ziháló légzés. Grof maga a sámánállapotokkal állítja párhuzamba a holotrop légzés élményét. A módszer természetes és biztonságos lehetőség a tudatállapotunk megváltoztatására, a transzállapot elérésére, tudatunk, lelkünk és szívünk megnyitására.

A transzlégzés célja, hogy a megszokott hétköznapi tudatállapotból ki tudjunk oldódni, és az elmékből, az egónkból és az ismétlődő mintáinkból kiszabadulva átéljük lényünk olyan magasabb régióit és állapotait, ami az igazi önvalónkat jelenti, s mely a valódi boldogságot és kiteljesedést jelenti számunkra, illuzórikus mulandó külső menedékek hajszolása helyett.

A megoldás bennünk van, és erről bizonyosságot is szerezhetünk

A transzlégzés során ugyanis elérjük a mély, autentikus önmagunkat, és rálátunk a személyes elakadásainkra, „karakterfixációinkra”, amelyek elzárták korábban az utat a „menny” felé. A légzés hatására többféle élményvilág szokott feltárulni. A résztvevő gyakran visszamegy az anyaméhbe, és átéli, mi történt vele ott és a születése körül, így felismer olyan alapmintákat, amelyek az életét addig tudat alatt irányították, és ilyen korai eredetűek. Sok ember eljut a spirituális régiókig a légzés során, és különleges tér-idő tapasztalatok nyílnak meg előtte. Van, aki végtelen térbe, örök jelenbe, teljes elmecsendbe zuhan, és megérti, mi a meditáció igazi élménye. Mások fényeket látnak, energiákat érzékelnek vagy szellemi útmutatást kapnak szellemi segítőiktől. Gyakori az, hogy begyógyulnak olyan sebek, amelyek ott lappangtak a résztvevőben. Ekkor egy spontán terápia fut le az átélőben, ahol személyes belátások, mélyebb érzések katartikus átélése, emlékek feldolgozódása és mély testi kilazulás során tisztul meg a lélegző.

A kulcs: légzés és zene

A módszer maga egyszerű, és nem igényel semmilyen előképzettséget, mindig ott helyben tanítják meg. Olyan elemekből áll, mint felgyorsított légzés és érzelmeket mozgósító zene. Mindez megfelelő lelki ráhangolódással egy speciális környezetben zajlik. A résztvevők egy matracon fekszenek, és a zenét hallgatva csukott szemmel lélegeznek. Ez egy olyan nem-szokványos tudatállapotot hoz létre, amely aktiválja a tudat természetes belső gyógyító mechanizmusait, és különleges belső élményekhez juttatja az egyént. A folyamatot irányító belső gyógyító mechanizmusnak köszönhetően az élmények tartalma és minősége minden résztvevő esetében egyedi, és alkalomról alkalomra változik. Noha gyakran előfordulnak ismétlődő motívumok, még sincs két egyforma légzés.

A folyamat részét képezi még a célzott energiaoldás és a mandalarajzolás. A holotrop légzés rendszerint csoportban zajlik, de egyéni ülések keretében is végezhető. Csoportban az emberek párosan dolgoznak, míg az egyik fél lélegzik, addig a másik kíséri. A kísérő feladata csupán annyi, hogy szükség esetén segítsen a légzőnek. Semmiképp sem avatkozhat közbe vagy zavarhatja meg a folyamatot. Ugyanez vonatkozik a képzett facilitátorokra is, akik szükség esetén szintén segítséget nyújthatnak.

Néhány résztvevő beszámolója:

„A transzlégzésen átélt élményeimet olyan elementárisnak éreztem, hogy napokig (talán hetekig) a hatásuk alatt voltam. A meditációm is megváltozott. Mintha kiestem volna az e világból, önmagamból, és mindent egykedvű rácsodálkozással szemléltem, végtelen teljes ürességet éltem meg. Azóta is úgy érzem, mintha egy kapu nyílt volna meg bennem.” – (Szilvi)

„Amikor átkerültem a transzba, akkor ujjongani kezdtem, a fájdalommentességtől és a könnyűségtől pedig teljesen elszálltam, egyszerűen boldog voltam. Nem is tudom, volt-e már ilyen valaha, de átéltem a teljes félelem nélküli állapotot. Úgy éreztem, hazakerültem, otthon vagyok végre, mert EZ AZ! Ez a tökéletes érzet. És akkor engedtem magam – mert tudtam, hogy itt nem fenyeget semmi –, engedtem magamnak nyugodtan megélni a tökéletességet.” – (Éva)

„Olyan volt, mintha ébren álmodnék, mintha egy filmet néznék, de úgy, hogy mindent, amit láttam, teljesen átéltem, átéreztem. Azzal kezdődött, hogy hirtelen világos lett, bántotta a szememet a fény, mint amikor éjjel kimegy az ember WC-re, és felkapcsolja a villanyt. Abban a pillanatban elkapott a kétségbeesés, olyan, amit így a való életemben még soha nem éltem át. Elemi erővel tört fel belőlem a sírás a légzés alatt, miközben belül azt éltem meg, hogy valaki valahova visz, és én ezt nagyon nem akarom. Ekkor állt össze a kép, hogy egy kisbaba vagyok, és éppen megszülettem! Ott voltam a születésemkor, és átéltem újra, hogy mi történt.” – (Judit)

„A légzést egy ponton túl nem kellett csinálnom – azt hittem, hogy képtelen vagyok erre a légzésre –, hanem megtörtént úgy, ahogy azelőtt és azóta sem tudom megcsinálni. Azt nem kellett csinálni, csak engedni kellett, hogy megtörténjen. A testem is olyan mozdulatokat volt képes csinálni, amelyet így utána képtelen vagyok. Tehát fantasztikus dolgokra képes az ember ebben a más tudatállapotban, vagy ahogy Grofnál olvasom: rendkívüli tudatállapotban. Ezt az eksztatikus élményt úgy éltem meg, hogy soha nem vesztettem el a tudatosságom. A tudatom ott volt, de csak tanúként.” – (Ágnes)

„Különös élményem volt: mintha néhány centivel a föld felett lettem volna – bár éreztem, ahogy a földön fekszem –, és valahogy kitágult minden, a zenét és a madarak csicsergését is máshogy hallottam, mint valaha. Talán nem is hallottam, hanem eggyé váltam az egésszel: a része voltam, és olyan volt, mintha a zene lett volna maga a csend. Éreztem a két agyféltekémet, mintha kitágultak volna, és a fejemen túl voltak, tökéletesen szimmetrikusak voltak és szinkronban működtek. Sose hittem volna, hogy ezt lehet tudatosan érezni. Ezen túl egy energetikai bizsergést is éreztem a fejem fölött az aurámban.” – (Annamari)